Diósdról a nagyvilágba

A hétvége fő attrakcióját az Amerika szerte híres Mt Washington-ra tett kirándulás jelentette. A hegy hírnevét elsősorban a hegyre felvezető fogaskerekű vasútnak és pocsék időjárásának köszönheti a magassága mellett. Ugyanis 1917 m-es magasságával a Mt. Washington az Egyesült Államok északkeleti részének legmagasabb pontja. A hegyhez számos rekord is kötődik, amelyből a három legérdekesebbet emelném ki:

1: A Mount Washington Cog Railway a világ legelső hegyi fogaskerekű vasútja. Az 1869-ben üzembe helyezett vasúttal egészen a hegycsúcsig fel lehet utazni, természetesen - magyar szemmel - borsos áron. Továbbá ez a világ második legmeredekebb fogaskerekűje, a maga 25%-os emelkedésével, a legmeredekebb helyen pedig 37%-ot is meghaladja. (Az adatok wikipédiával való bármely egyezése csak a véletlen műve)

2: Ami miatt felkerült a bakancslistámra a hegy megmászása: A hegycsúcs birtokolja a valaha mért legmagasabb szélsebesség világrekordját, 372 km/h-val. Azaz birtokolta, ugyanis ha minden igaz, ezt az 1934-ből származó világrekordot pár éve megdöntötték. Azonban azon a tényen ez sem válzoztat, hogy a Mt. Washington messzeföldön híres borzasztóan erős szeleiről és szélsőséges időjárásáról.

3: És egy olyan rekord, amelyet már biztosan nem fog senki medönteni. Innen származik a világ legelső UFO fotója, mégpedig 1870-ből (!). (Remélhetőleg nem az újonnan átadott fogaskerekűt nézték UFO-nak)

Mostanában SPM fokozat gyorsasággal telnek a napok, nehéz elhinni, hogy már negyedik hete itt vagyunk. De a naptár sajnos nem hazudik. Ezen a héten nem történt sok minden (legalábbis itteni mércével mérve), de azért így sem volt idő unatkozásra (alvásra).

Ennek egyik oka, hogy szép lassan beindult a nagyüzem az iskolában is. Itt általában az a szokás, hogy több kisebb házi van, amelyeket hétről hétre, óráról óra kell megcsinálni, így folyamatosan kell tanulni, nem pedig a félév második felében kell minden beadandót összedobni. Remélhetőleg emiatt az utolsó hetek nem is lesznek annyira durvák, mint otthon szoktak vala. A Foundation Design gyakorlatom bejelentkezett az Arany Málna díjra, minden idők legrosszabb órája kategóriában. A gyakolratvezető, egy fiatal tanársegéd, az 50 perces órát a mai napon például 18 perc alatt lenyomta, és az ég világon semmit nem magyarázott el, feldobott egy képletet a táblára, behelyettesített pár számot, majd kijelentette, hogy ez a végeredmény. Hogy mit, miért és honnan szedett az annyira sötét maradt, mint az Eden Log a megnézése után.

Kedden lejátszottuk az első meccsünket (a kettőből...) az egyetemi foci bajnokságban. Bár többet támadtunk és több helyzetünk is volt, végül csak 1-1-et sikerült játszanunk. Azt leszámítva, hogy 11 vs 11 ellen kicsit kicsi a félpálya és 2*45-höz szoktam, nem pedig 2*18-hoz, egész jó meccs volt. Az pedig, külön fejezetet érdemelne, hogy a bolíviai, skót, szaúdi, amerikai, libanoni, magyar, vietnámi-bolgár, kínai, hogyan kommunikál egymással a focipályán. Sokan mondják, de leginkább a közhelyek, hogy a foci egy univerzális nyelv, amelyet bárki megért, és ebben bizony van is igazság. De ami még ennél is univerzálisabb az a partjelző képességeinek kérdőre vonása, aki nem intette be a lest az ellenfél góljánál. Ami egyébként nem is volt les, de ez részletkérdés :D

A csütörtöki nap elég eseménydúsra sikeredett. Délben a szokásos International Circle-re (nemzetközi diákok összeülnek, esznek-isznak, beszélgetnek, hupákolnak) került sor, ezután pedig egy másik meeting-re voltunk hivatalosak, amely a Budapest-UNH közötti csereprogramot népszerűsítette az érdeklődők (a 3 érdeklődő) számára. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezt csak az electroncial engineering-eknek szervezték. Érdekes volt hallgatni az amerikai diákok budapesti beszámolóját, akik tavaly tavasszal töltöttek egy félévet nálunk. Mindegyikük életük egyik legnagyobb és legjobb kalandjának tekintik az exchange félévet, ahol nagyon olcsón, havi 500 dollárért tudtak szállást szerezni, körbeutazták fél Európát és lelkesen ecsetelték, hogy milyen közel van London, mert csak 2-3 órát kell repülni és már ott is van az ember. Csütörtök délután került sor a University Day Picnic-re, ahol az egyetem különböző tevékenységű klubjairól és szakköreiről lehetett információt gyűjteni és akár még csatlakozni is hozzájuk. Továbbá itt sem maradhatott el az ingyen hamburger, hotdog és innivaló sem. Este pedig lementünk a Libby's nevű bárba, ahol jól éreztük magunkat. Főleg, hogy bebizonyosodott (dehogyisnem, bebizinyosodott) a pár bejegyzéssel korábban írt tételem, amely szerint két féle ember van az UNH-en, akinek fogalmas sincs Magyarországról, illetve aki volt már ott exchange studentként. Ugyanis sikerült összefutnunk nem egy, nem kettő hanem vagy 10 diákkal, akik tavaly a Corvinuson ültek a büfében (tanultak). A pontot az i-re, az a két magyar srác tette fel, akik nem tudom hogy kerültek ide (nem Robiról és Bencéről van szó), de New York államban dolgoztak nyáron lifegurad-ként és most valahogy itt kötöttek ki a Libby's-ben. Ha minden igaz, akkor pár újonnan szerzett barátjukat látogatták meg. Mindenestre elég vicces volt összefutni két magyar sráccal a helyi bárban.

Péntek délután pedig megint leugrottunk Oszkárral Brunóék tóparti nyaralójába. Vízisíelés, motorcsónakozás, hamburger sütés, ilyesmi. Elég jó volt. A házigazda Bruno elég érdekes figura, szabadidejében ugyanis az egyetem utcáin szokott az egykerekű biciklijén tekerve zsonglőrködni. Az óriáspókból pedig legnagyobb megdöbbenésünkre már csak 3 láb maradt meg, és abból is éppen darazsak lakmároztak. Durva ez a természet. Este pedig egy szabadtéri filmvetítés keretében, amelyet az egyetem egyik épülete előtti füves területen rendeztek, megnéztük a Hunger Games-t (Éhezők viadala).      

Meteorológus Mihály jelenti: Az idő eddig egész szép errfelé, bár az utóbbi egy-két hétben kicsit hűvösebbre fordult az idő, és már pár esős napon is túlvagyunk, eddig nem lehet panasz az időjárásra.

Pár szó a biztonságról. New Hampshire állam számít az egyik legbiztonsgosabb államnak az egész Középföldén. Ennek azonban ára van, amelyet főleg a bulizni vágyó fiatalság látja kárát. Egyrészt minden szórakozóhely bezár éjjel 1-kor. Másrészt 21 év alatt tilos alkoholt fogyasztani, és ezt nagyon szigorúan be is tartatják. Szórakozóhelyre és bárba csak és kizárólag valamilyen igazoló okmánnyal (nekünk ez kizárólag az útlevél) lehet belépni, amellyel bizonyítod, hogy elmúltál már 21. A boltban ha alkoholt veszel, szintén minden esetben elkérik az igazolványadat, és nem csak tőled, hanem az összes veled együtt levő embertől. Szóval ha van a társaságodban egy 21 alatti, hiába te fizetnél és hiába van veled másik hat 21 feletti ember, nem vehetsz alkoholt. Az utcán tilos alkoholt fogyasztani, és a koliban is szigorúan ellenőrzik a CA-k (folyosófelügyelők), hogy tényleg elmúltál-e 21, és ha nem akkor tényleg kólát iszol-e. Továbbá az egyetemnek saját kis rendőrkülönítménye van, UNH-s rendőrautókkal (soha nem láttam még ennél királyabb rendőrautókat).

Még pár érdekesség a végére. New Hampshire államot gyakran emlegetik Granite State-ként. Ez az elnevezés az állam területét alkotó gránit masszívumra utal, amelynek felszíni kibukkanésaival lépten-nyomon találkozik az ember, még a campuson is. New England területén használatos egy kifejezés, amelyet sehol máshol nem használnak az országban. Ez pedig a "wicked" szó használata a "nagyon" szinonímájaként. Szóval ha az ember összetalálkozik egy helyi Magyarországon megfordult diákkal, akkor garantáltan az első 5 mondata a "it's wicked awsome" lesz.  

Szombaton pedig irány a Mount Washington, amely a térség legmagasabb hegye és számtalan érdekességgel szolgál, de erről majd a követekző bejegyzésben.

Készül az ingyen hamburger az egyetemi pikniken

Akkor....

...és most (a kis pók izét meg jól megették)

Robi vízisíel

Lazulás a motorcsónakban

Szombat reggel lenéztem egy újabb yard sale-re (kiárusítás), csak hogy most se tudjam kialudni magam. Ezt a yard sale-t nem az egyetem, hanem a helyi templom szervezte. Mivel nagyon olcsón egész jó dolgokat lehet beszerezni, ezért célszerű minél előbb menni, hogy ne kapkodják el előled a legjobb ajánlatokat. Ezért döntettem úgy, hogy én is lemegyek reggel 8-ra a nyitásra. Az viszont csak ott derült ki a számomra, hogy a nyitás fél órával később van mint hittem. Viszont azzal, hogy korábban lementem, sikeresen elértem, hogy az első sorban álljak a később fokozatosan felgyülemlő tömegben. Fél 9-kor pedig megszólalt a duda és örültem, hogy nem taposnak halálra az ultralelkes háziasszonyok. Egy kicsit olyan feelingje volt az egésznek, mint a pár évvel ezelőtti Electro World nyitásnak. Miután visszanyertem egyensúlyom, megrohamoztam a téli kabátok szekciót és sikerült is beszereznem egy teljesen korrekt téli kabátot mindössze 10 dollárért. Aztán még egy stoplist is vettem 2 dollárért a közelgő egyetemi foci banokságra. Nem különösebben tetszik az a cipő, de mivel ez volt az egyetlen a méretemben, és 500 ft volt, ezért inkább ezt választottam, mint a csúszkálást a magammal hozott teremcipőmben.

Szombat napközben pedig elmentünk újdonsült vajdasági barátunkkal, Oszkárral egy ismerőse nyaralójába, amely kb 20 perces autó útra fekszik Durham-től a Mendums Pond nevű tó partján. Magának a tónak, körülötte az erdővel kicsit Eden Lake beütése volt. Néha már azt vártam mikor bukkan fel a partszakszon Marky Mark és az ifjú Wayne Ronney.  Maga a nyaraló egyébként a legideálisabb hely a vízisport szerelmesei számára. A nyaralóban található volt minden: windurf, kajak, motorcsónak, kenu, vízi trambulin, jetski, vízisí, trambulin a tóban. Szóval elég jól elvoltunk. Sajnos fújdogált egy kis szél, így a vízisít nem tudtuk kipróbálni, de a többiek kipróbálták a windsurfing-et én meg kipróbáltam az úszást mentőmellényben. A parttól 30 méterre lévő trambulinig. A trambulin is elég jó móka volt, a nap végére senki nem maradt kisebb-nagyobb sérülések nélkül. Később betoppantak a házigazdák is, akik meglepetésre nem egy 20-as, 30-as éveiben járó laza életvitelű pár volt, hanem egy 50 körüli házaspár. Mint kiderült Bruno-t (a nyaraló tulajdonosát) már láttuk is egyszer az egyetemen, amint éppen egy egykerekű biciklin tekerve zsonglőrködött az utcán. Fura egy fickó, de nagyon renedesek és jófejek voltak. Főleg, hogy megengedték, hogy Oszkár magával hozzon számukra tök ismeretlen magyar srácokat és felügyeletük nélkül ellegyünk a nyaralóban. A nap érdekessége, még egy, akkora pók, hogy azon gondolkoztam leforgatok egy giant spider vs filmet. Kb ekkora lehetett: I                                                                                                                I. Szóva elég nagy. A nap végén pedig beüzemeltük a nap fő attrakciójának számító potato cannon-t (krumpli ágyú). Az egész szerkezetnek semmi értelme nincs, viszont nagyon fun. Ez az egész potato cannon nem más, mint egy PVC csövekből összetákolt pneumatikus ágyú, amelynek egyetlen rendeltetése van, hogy a belehelyezett teniszlabdát 100 méterre kilőjje. Értelme nulla, fun level: 99. 

Vasárnap pedig Andrásékkel keltünk útra Boston felé. Bár a célállomás a város külterületén volt, csupán átautózva a városon is rögtön a kedvenc városaim közé avanzsált. Annyi kusza felüljárót, hidat, alagutat, mindez a felhőkarcolók tövében; nekem eléggé bejött. A délelőtti programunk az F1 Boston névre hallgató beltéri gokart pálya volt. Még soha életemben nem gokartoztam - és bár versenyzésemmel leginkább Narain Karthikeyan idei szereplését utánoztam - azért nagyon éleveztem. A 15 körös versenyen 4 kört hátránnyal értem célba, és a top speed-em is kisebb volt, mint a többiek avarage speed-je. Az egész egyébként inkább a Forma 1-re hasoníltott - gondolom nem véletlenül F1 Boston a neve - kék és sárga zászlókkal integettek a pályafelügyelők, még boxutcás büntetés is volt. Szóval ez is nagyon fun volt. Délután pedig elmentünk a Shabu Zen nevű japán étterembe, ahol csatlakozott hozzánk még András pár jóbarátja. Japán étteremben sem voltam még soha. Érdekes élmény volt ez is. Az a lényege, hogy kihoznak nagyon vékonyra szeletelt nyers hús szeleteket és mindenféle zöldéget, amelyeket neked kell megfőznöd az asztal közepén fortyogó vízben. Szerencsére fél perc alatt megfőttek a húsok, így nem a főzés, hanem a pácikával való evés okozta nekem a legtöbb gondot. Eleve is lassan eszek, hét még pálcikával :D. Érdekes ízvilága volt a japán kajáknak, ízlett is, de azért maradok az európai (amerikai) konyhánál. Ezután még beültünke egy pubba, ahol a helyi sörök kerültek terítékre, én pedig kipróbáltam a mead névre hallgató mézbort. Ez sose látott szőlőt, mivel teljes egészében a mézből erjesztik (fermentation). Szintén érdekes íze volt, nekem jobban bejött mint a bor. De azért maradok a tejnél (Pityu kedvéért). A nap utolsó programja pedig egy hookah (vízipipa) bár volt. Természetesen ilyen helyen sem voltam még. Egyedül nem biztos bemertem volna menni oda, mivel egy sikátor szerű pincében található a hely, de Andrásék esküdtek rá, és igazik is volt. Bár a vízipia se lesz a kedvenc elfoglaltságom, azért kellemesen ellazultunk és jókat beszélgettünk itt is. Viszont ami nagyon bejött az a török tea, amit felszolgáltak. Mire hazaértünk volt vagy fél 12, így rögtön mentem is aludni. Ma meg kénytelen voltam rájönni, hogy el kéne kezdeni a házikat, mert már nagyon el kéne kezdeni őket.

Fun fact: az amerikaiak chatelés közben nem nagyon használnak smiley-kat, hanem helyette inkább "haha"-t írnak. Ami azért fura picit nekünk, mert nálunk ennek van egy kis irónikus beütése.

Trambulin a tó közepén

Készül a hamburger

Gokart pálya

Autóversenyzői pályám kezdetén

Japán étterem (balról: Eric, Bence, Robi, András)

A hét legfontosabb eseménye kétségkívül az volt, hogy élőben is láthattam a világ egyik, ha nem a legbefolyásosabb és legfontosabb emberét: Mr. Barack Obama-t.

A hétvége kisebb-nagyobb kirándulások jegyében telt. Szombaton hegyet másztunk, vasárnap pihentünk, hétfőn pedig várost néztünk. Szóval egy jó kis hétvége áll a hátunk mögött.

Szombaton Andrásékkal elmentünk kirándulni New Hampshire állam középső részén található White Mountains-be. A túra társaságot 6+1-en alkottuk: Bence, Robi, András, András barátnője, Anastasia és egy amerikai jó barátjuk illetve +1-ként Csibész nevű kutyájuk alkotta. Bár eredetileg a Mt. Chumbawamba-t (Mt. Chocorua) terveztük megmászni végül módosult a program, így kerültünk a Flume szurdok melletti parkolóba. A szurdokba azonban nem mentünk be (fizetős lett volna, meg nem is lett volna rá időnk), cserébe viszont megmásztuk a Mt. Flume és Mt. Liberty nevű csúcsokat. Felérvén a csúcsra elég büszke voltam magamra, hogy megmásztam egy 4328-as, és egy 4459-es hegyet. Csak azt sajnáltam, hogy ezek a számok lábban értendők. Azt mindenetre még most sem tudom, hogy hány láb egy méter, 3 körül lehet, szóval ezek a csúcsok 1300 méteres magasságig tornyosultak. A túra nekem nagyon tetszett, főleg a mászós részek, ugyanis akadt nem egy hely, ahol bizony kézzel rá kellett segíteni a mászásra. Viszont az erdő meglepően hasonlított a magyarországi erdőkre, annyi különbséggel, hogy itt több kő és szikla volt. Az ösvény nagyrészt erdős részen haladt, egyedül a csúcs volt a kopár, viszomt így gyönyörű kilátás nyílt a szomszédos csúcsokra. Mivel a hegység másfél órás autóútra fekszik az egyetemtől, ezért csak 11 körül vágtunk neki a túrának és olyan 7 körül sikerült visszaérnünk a kocsihoz. Andrásék voltak olyan kedvesek és elvittek minket kocsival meg vissza is hoztak szerencsére. Hazafelé menet az ameirikai jóbarát fuvarozott minket a vadiúj Subaru sportkocsijával, az is nagy élmény volt száguldozni az autópályán (szigorúan sebességhatáron belül). Hazafelé jövet beugrottunk egy étterembe (T-Bone étterem lánc) vacsorázni. Majd miután jóllaktunk az american burger-rel, amit kicsit meglepően nem két fél zsemle, hanem két szendvicskenyér háromszög között szolgáltak fel, útba ejtettünk egy játéktermet. Különösen nem vonzott volna egy játékterem, viszont úgy, hogy a játékgépek a 70-es, 80-as évekből voltak rögtön olyanná vált az egész, mint egy időutazás. Érdekes volt látni a 20-30 éves játékgépeket, flippereket, félkarú rablókat és egyéb gépeket amikbvől csak úgy sugárzott a 70-es, 80-as évek Amerikája. Annyira kedvet is kaptunk hozzájuk, hogy el is játszottunk egy-két dollárt (és szerencsére nem a tablópénzt :D). Mindenestre nagy élmény volt.

Vasárnap a pihenés jegyében telt. Mostunk egy adagot is. Miután az első mosás happy end-del végződött (értsd sikerült kimosnunk minden ruhánkat és nem mentek össze, nem szakadtak el, nem fakultak ki) azt hittük, hogy innen már mienk a világ. Így sikerült is elérnünk, hogy a második mosás során szárítás közben annyira telezsúfoltuk a szárítógépet, hogy félúton az összes ruhánk kiszóródott a földre. Mivel poor Hungarian student-ek vagyunk, így már nem indítottuk újra a szárítás, hanem a kihúzott fiók szélén és az ágykereten megszárítottuk a vizes ruhákat. Este még volt egy kis foci is. Itt elkezdtünk szervezni egy international csapatot az egyetemi bajnokságra, ugyan csak 9-10-en gyűltünk össze, de a keretben már található egy szaúdi, egy bolíviai, egy angol egy vietnámi-bulgár, egy-két kínai, meg egy magyar srác is. Este még adtunk kicsit a szociális életnek is csakhogy kerek legyen a nap.

Hétfőn nem volt tanítás, mivel Labor's day volt, ez kb a helyi május elsejének (a szeretet ünnepének :D) felel meg. Ezt kihasználva ellátogattunk Portland városába. Portland 250.000 körül lakosságával Maine állam legnépesebb városa (nem összekeverendő az oregoni és híresebb Portlanddel). Ezúttal is heten voltunk, mint a gonoszok. A társaságot Tamar és Maarten, egy holland lány és fiú, egy amerikai lány, az ukrán Pavlo és mi hárman magyarok alkottuk. Az egy órás vonatút után közel egy órát bolyongtunk a vasútállomás környékén, mire rájöttünk, hogy a városközpont túl messze van, így kénytelenek voltunk taxit bérelni, hogy bejussunk a belvárosba. A városka egyébként egy aranyos kis kikötőváros, az öreg kikötő környékén hosszú mólókkal és rakpartokkal valamint nagy vörös téglás épületekkel, amelyek egykoron vám és raktár épületek voltak. Mivel Portland híres a homááááárjáról, ezért beültünk egy helyi vendéglőbe kipróbálni a homárt (homár = lobster). Amikor Mr Bean ette homárt (lsd. Mr Bean nyaral című film) csak nevettem rajta, pedig a valóság az, hogy nem sokkal lehet szebben enni, mint ő tette. Azért nagy nehezen sikerült megbirkózni vele...a többieknek. Ugyanis én inkább maradtam a halnál, nem az én asztalom a homár, és az egyéb tenger gyümölcsei. Miután én jól laktam, a többiek kevésbé elindultunk felfedezni a várost. Maga a város egy félszigeten fekszik, a nyílt óceántól egy szigetek által körülölelt öböl választja el. A pár óra alatt megtett sétánkon több városrészen is áthaladtunk: a már említett kikötői részen, a félsziget csücskében fekvő családi házas övezeten és a város fő útja mentén sorakozó kisebb toronyépületek és banképületek között. A félsziget csücskében főleg régebbi családi házak találhatók, némelyik elég ütött-kopott, kicsit már kísértetjárta háznak néztek ki. Az itt található összes épület faléces borítású volt, pont olyanok, mint amiket sok helyen a filmekben és sorozatokban is látni lehet.

Végére pár érdekesség: az amerikaiak szeretik kirakni a házukra és a közterületekre az amerikai zászlót, amelyek büszkén hirdetik amerikai mivoltukat. Továbbá New Hampshire államban nincs ÁFA, emiatt sokan idejönnek vásárolni a szomszédos államokból. 

Családi ház Portlandben

Portland-ben a csapat

Homár

Játékteremben

Kilátás a Mt. Liberty-ről

A csúcson

Elérkezett a ritkább blog bejegyzések korszaka. Mivel elkezdődött a suli és az egyéb programok sem akarnak fogyatkozni, ezért valószínűleg átállok a heti két bejegyzés megírására. De azért, ha lesz időm igyekszem gyakrabban beszámolni a történésekről. A mostani posztban eltekinetnék az eddigiek során alkalmazott kronológiai taglalástól, így az elmúlt napok történéseiből csak pár eseményt emelnék ki és vetnék monitorra.

Ami talán a legfontosabb, letelt a szorgalmi időszak első hete. A Foundation Design-t még mindig élvezem és a kedvenc órám. Leszámítva a gyakorlatot, amely kiérdemelte az Arany Málna díjat. Egy fiatal ún. teaching assistant tartotta az órát, de amellett, hogy semmit nem magyarázott el rendesen és olvashatatlanul írt a táblára, még minden második képletét is elírta. Még szerencse, hogy mindezeket már rég tanultam otthon, de ha ebből kellett volna megértenem a tananyagot, akkor nagy bajban lennék. Mindenestre elég szörnyű óra volt, és ez nem csak az én véleményem volt. Stream Restoration keretében pedig megvolt az első gyakorlat, ahol szinteztünk egy közeli pataknál. 

A másik jelentős esemény Andrásék felbukkanása volt. András gyerekkorában került New Hampshire-be, és jelenleg is itt dolgozik, illetve csinálja a doktoriját az egyetemen. Minden évben összehaverkodik a kijövő BME-s diákokkal és sok közös programot is szokott szervezni. Miután kiderült, hogy egy órara járnak Robival és Bencével rögtön lebeszéltek egy sörözést szerdára. A sörözés, ahol jelen volt még András barátnője is nagyon jó hangulatban telt, olyannyira, hogy szombatra már le is fixáltunk egy kirándulást a White Mountains-be.

Egyik nap Estuardo-val elmentünk futni, illetve csatlakozott hozzánk még két srác meg egy lány. Kicsit körbefutottuuk Durhame-t, amelynek során kiderült számomra, hogy a kisváros nem csak a campusból és plusz egy utcából áll, hanem plusz három utcából. Mindenesetre a település körül gyönyörű erdős részek találhatók. Már sokan mondták és biztos így is lesz, hogy New Hampshire-ben az ősz a legszebb évszak.

Beüzemeltem a Kindle-met is. Mivel illegálisan nem nagyon lehet letölteni semmit, venni meg nem fogok semmit, ezért pont kapóra jött, hogy a tanár pdf-ben küldte el az olvasnivalót az órára. Csattanó itt nincs. Működött a gép, jó volt, elolvastam.

A menzán egyik nap sea food day volt. Annyi szusi-t lehetett enni, amennyi csak belénk fért. Belém pontosan egy fért.

Tegnap a gyakorlaton, szinztezés közben láttunk egy groundhog-ot, amely a Wikipédia szerint erdei mormota. Továbbá rengeteg szürke mókus található mindenfelé. A campus területén is le-föl ugrálnak a fatörzseken és a füvön. Bár már láttam vagy 10-15 mókust mióta itt vagyok, gyermeki lelkesedésem még nem hagyott alább. Legalább annyira rácsodálkozok, mint amikor először láttam.

Csütörtökön elmentünk kicsit bulzini. Csütörtökönként kinyitják a pincét a bárokabn és lehet táncolni meg hason pörögni. Az egésznek eléggé Drönk feelingje volt, de azért jól éreztük magunkat. A bárban összefutottunk egy sráccal és leánnyal, akik tavaly Magyarországon tanultak egy félévet. Mindannyian megörültünk a másiknak, így játszódhatott le az alábbi beszélgetés. "Hey, are you from Hungary? That's awesome. I studied a semester there last year. That was awesome" "Really? That's awesome" "Yea, Hungary was awesome" "That's awesome" "Oh man, it's awesome" "Where did you study?" "In Corvinus" "That's awsome" "I can't believe this, awesome" Igyekeztem a lényegét kiemelni a beszélgetésnek, de vagy 20 percig folyhatott a fentebb leírt formában :D Egyébként Dylan Manz-nak hívják a srácot, hátha esetleg valaki Corvinusos ismerősöm ismerné.

Egybként megfigyeltem, hogy két féle ember van az UNH-en. Az egyik akinek fogalma sincs, hol van Magyarország. A másik pedig vagy tanult ott egy félévet vagy a barátja volt Magyarországon egy félévet. És két ember.

Időközben megjött a SIM kártyánk is, szóval nemsokára lesz amerikai számom. Illetve kiderült, hogy a könyvesboltban van 1000 dollárnyi könyvtámogatásunk. Igaz ez csak tankönyvekre vonatkozik, így a New England útikönyvemért kénytelen voltam kifizetni 25 dollárt. Viszont a könyvesboltban kinéztem egy 200 dolláros tankönyvet, de hála a támogatásnak ez is ingyen lesz. Péntek délután elmentem cipőt venni. Diákoknak ingyen buszjárat három közeli városba (Dover, Newarket, Portsmouth). Miután lebuszoztam egy várossal felérő bevásárlónegyedbe és két órát bolyongtam a parkolók és shopping mall-ok tengerében térkép és helyismeret nélkül, csak sikerült megtalálnom a keresett boltot és meg is vettem az óhajtott cipőt. Következő lépés márcsak a buszmegálló megtalálása volt hazafelé, menetrend és még mindig térkép nélkül. Ilyen helyzetekben jól jön a földrajzos képzettség :) Hazafelé egyébként a buszsofőr megállt, elnézést kért, majd beugrott egy 5 percre a Walmart-ba. :D Vetekszik a történet a 250-es BKV buszon megesettel, ahol a sofőr kérdezgette az utasokat, hogy merre kell mennie.

Este meg görkori diszkó volt a MUB-ban. Ugyanabban a teremben, ahol az orinetációs hét eseményei is meg voltak tartva. Bár még életemben nem görkoriztam soha, a végére egész jól belejöttem, igaz némi korcsolya tudás már volt a birtokomban. És egyzser sem estem, csak leültem megnézni mennyire kemény a gumi borítás a teremben.

Nagyjából ezek történtek a hét második felében. Holnap kirándulás a hegyekben, hétfőn pedig városnézés Portland-ben.

Tűzriadó a koliban (ez is volt még a héten)

Groundhog (erdei mormota)

Tipikus amerikai bevásárló központ

Megy a forintos labda (orientation week)

Zsiga foci crew (orientation week)

Elsőként egy tárgyi tévedésemet javítanám ki, amelyre Del Medico Imre hívta fel jogosan a figyelmem. Tehát az amerikaiak a mutató-, a középső- és a gyűrűs ujjal mutatják a hármat, ahogy az a Becstelen Brigantyk-ban is látható. Egyébként előbbi javításért Kacsinak, utóbbi észrevételért pedig Kerinek jár a köszönet.

Tehát akkor következzen az egyetem bemutatása. Összehasonlításként talán a BME-t és ELTE-t tudnám felhozni. Na hát a UNH teljesen más, mint ezek az egyetemek. Maga a campus ugyebár Durham városában található, de nem tévednék nagyot, ha azt mondanám, hogy Durham városkája található a campuson. Ez a kisvároska, ugyanis szinte teljesen az egyetem köré szerveződik. Az egyetem épületein és a hozzákapcsolódó szolgáltató egységeken (bárok, pizzéria, fodrász stb...) kívül ugyanis alig pár ház és utca tartozik még ide. A campus gyakorlatilag egy hatalmas park épületekkel teleszórva. Az épületek között szépen gondozott füves területek, széles utak és hatalmas parkolók húzódnak. Lévén ez egy vidéki egyetem, így a BME-vel ellentétben nincsenek helyszűkében és az utak is kevésbé forgalmasak, mint Pest szívében.

A campus területén találhatók az oktatási célt szolgáló épületek, a könyvtár, 3 menza és a "hall" névre hallgató kolik, illetve a fraternity és sorority house-ok. Az egyetem épületeinek belsejét leginkább - nem tudom ki volt már ott - de a diósdi amerikai iskolához tudnám hasonlítani. A lényeg, hogy sokkal barátságosabb. mint mondjuk a Műegyetem. Több helyen is fotelek vannak, nincsenek rideg falak, mindenfelé a már említett színes papírok díszelegnek és a sok helyen található padlószőnyeg is kellemesebb benyomást kelt, mint egy csempézett folyosó. Továbbá a folyosó többfelé is találhatók ivókutak. A tantermek elég változatosak, volt már moziteremben és kkonferenciateremben is órám, de volt már olyan helyen is órám ami a BME K épület harmadik emeletével is felveszi a versenyt (gondolom kitalálható, hogy ez nem dícsérő jelző akar lenni, persze tanteremnek tanterem, szóval a célnak az is tökéletesen megfelel).

A campus területén több koli (dorm = dormitory = kollégium) is található. Külön kollégiuma van a 21 év alattiaknak és felettieknek. Azonban karok szerinti bontást egyelőre nem tapasztaltam, hogy lenne, legalábbis a mi kolinkban biztos nincs. A mi kollégiumunk a Babcock Hall, amely kívülről kicsit panelszerű, de amúgy teljesen korrekt. Az épületnek 5 emelete van és minden emelet két szárnyra tagolódik. Egyik szárnyban laknak a lányok, a másikban a fiúk, a két szárny között pedig egy társalgó található, tv-vel, fotelekkel. Mi magyarok az első emeleten lakunk, én személy szerint a 119-ben. Mellettem lévő szobában pedig Robi, mellette pedig Bence lakozik. A szobák egyágyasak, szóval nincsenek szobatársaink. A  berendezés elég egyszerű, de a célnak pont megfelel. Egy ágy (ami megmagyarázhatatlan módon egy méter magasan található, így minden este gyakorlatilag fel kell ugrani rá), egy íróasztal egybépített polcrendszer és egy szekrény. Meg járt a szobához egy ventillátor is, amit Robi benyúlt, mint Berci a zsebest :D 

A koliban elég sok rendszabály működik. Nem szabad alkoholt tárolni a konyha hűtőjében. Este 10 után csendben kell lenni, 10 embernél többet nem fogadhatsz a szobádban (az más kérdés, hogy nem is nagyon férnének el többen), továbbá az alkohol fogyasztással kapcsolatban is elég szigorú szabályok vannak, de ezekről majd legközelebb. A lényeg, hogy ezeket a szabályokat komolyan is veszik, minden folyosón van egy CA, azaz egy folyosófelügyelő, aki felel azért, hogy betartsák ezeket a dolgokat.

Van még egy nagyon fontos szabály a koliban: mindenhová vidd magaddal a kulcsodat. Ugyanis az ajtókat, ha nem támasztja ki az ember nagyon könnyen becsúkódnak és ezáltal elég egyszerű kizárnia magát az embernek. Az első kizárás után még ingyen kinyittatják a szobát, a második alkalommal azonban már fizetni kell. Szóval a kulcs mindííííg, minden körülmények között legyen az embernél. Az ajtókon egyébként a szintén amerikai műsorokból ismert gömb alakú fogantyúk találhatók, amelyeket teljesen természetellenes kézmozdulattal lehet csak kinyitni.

Az egyetem területén találhatók az ún. fraternity-k (frat house-k) és sorority-k. Ezekről bár sokat nem tudok, de az mindenestre biztos, hogy görög betűkkel vannak elnevezve és igen nagy hagyományuk van errefelé. Ilyen kisebb közösségek, ahol a bent lakók együtt élnek, együtt tanulnak, még az is megeshet, hogy bulik is vannak ott. :D

 Szobám (room 119)

Az egyetem legjellegzetesebb épülete, a Thompson Hall

Következő két kép a menzán készült ugyanarról a pontról az egyik, illetve a másik irányba. Na és az ami a képeken látható kb a menza negyede-harmada.

Italos pult

Kappa-Delta sorority (a fraternity a fiúké, a sorority a lányoké)

Pihenés a társalgóban

Az egyik dorm, a Fairchild hall.

Itt lakom félévig - a Babcock hall

Campus látkép

A Kingsbury, itt tanulnak a mérnökök

Egy másik dormitory

Itt van az angol óránk

A Main Street - itt vannak a bárok, üzletek és vendéglók

Gépház üzen: Sikerült áthidalnom a problémát, és reményeim szerint újra láthatók a régebbi képek. Valójában annyi történt, hogy véletlenül kitöröltem őket.

A vasárnapi nap még a pihenés jegyében telt (nem mintha hétfőn beleszakadtam volna az iskolába). Vasárnap délelőtt összeszedtük minden erőnket és tudásunkat és elmentüntünk a laundry-ba (mosókonyha). Szerencsére azért mi jobban képben voltunk az előttünk lévő kínai srácnál, aki vagy egy egész pohár mosószert (az instructions szerint egy negyed pohárnál többet nem szabad) beleöntött a nyílásba, azt is egyébként rossz helyre. A lényeg mindenestre, hogy gond nélkül sikerült kimosnunk és megszárítanunk a ruháinkat. Level completed.

Ebéd közben megtaláltam a menzán álmaim netovábbját: a gyümölcssalátát. Remélem terem annyi gyümölcs az országban :D Délután aztán elmentem sétálgatni a campuson, fotózgattam, nézelődtem. Ennek során belebotlottam egy gyeplabda meccsbe, mert itt még gyeplabda pálya és csapat is van. A Whittemore Centerről (az egyetem sportkomplexuma, amiről múltkor írtam) kiderült, hogy kétszer akkora, mint ahogy először leírtam. A másik felében valószínűleg egy hoki aréna található. Továbbá egy 150-200 méterrel arrébb van még egy sportlétesítménye az egyetemnek, ahol az uszoda is található. Emellett fekszik a UNH Wildcats amerikai focipályája, ami mellett még ott van a műfüves foci pálya is, ahol focizni szoktunk. Szóval sportlehetőségek terén, csak annyit tudok mondani, mint Obama: not bad. A gyeplabda meccs után még elnéztem a Trash to Treasure fantázianévre hallgató yard sale-re. Itt a tavalyi diákok által kidobott cuccok közül lehet válogatni és roppant alacsony áron beszerezni őket. Kapható itt minden: tv-től kedzve foteleken és ruhákon át pohárig minden, ami a kolis élethez kell. Mivel elég későn mentem el, ezért már a legtöbb jó cuccot elvitték és csak a leharcoltabb darabok maradtak ott. Mindenestre így is sikerült vennem egy szemetesvödröt, egy borzasztó dzsuvás vaslaódeszkát, egy párnahuzatot a borzasztó dzsuvás vasalódeszkára és egy kis amerikai zászlót összesen 1,50 dollárért (350 ft).

Este felé pedig fociztunk egy jót, az előbb említett műfüvesen. Most azért már jobban ment a játék, mint múltkor, lehet ez annak volt köszönhető, hogy elfoglaltam az ideális pozíciómat a védelem tengelyében. Bár a fénykoromtól még így is messze voltam :D

A hétfői nap nagy eseménye a szorgalmi időszak kezdete volt. Elsőként 8:10-9:00-ig Foundation Design I. (Alapozás) órám volt. A tanár egy indiai fickó volt, állítólag új itt az egyetemen. Szerencsére egész jól értettem az előadást, mindössze egy-két ismeretlen szó volt. A leendő tananyag nagyrészét már másod-harmadévben tanultam a BME-n, szóval sok újdonság valószínűleg nem lesz benne, esetleg a szabványi háttér, de legalább a szakszavakat megtanulom rendesen angolul. Az óra egyébként nem máshol, mint a moziteremben volt, ami elég feelinges volt, viszont lévén ez egy moziterem nem voltak asztalok a székekhez, szóval jegyzetelni kicsit nehézkes volt. Második órám pedig 10:10-11:00-ig volt: Stream Restoration (talán Víztározásnak lehetne fordítani). Az órát tartó előadót legjobban úgy tudnám jellemzeni, mint Robin Williams és az utcánkban lakó bolond férfi keveréke. Sajnos az ő beszédének csak 60%-át értettem, de annyit sikerült kivennem, hogy megyünk majd terepre mérni. És, hogy ha esik, ha fúj, mi akkor is megyünk, csak hozzunk játszós ruhát és még valami mérgezett tüskékről meg embereket átdöfő bikákról is magyarázott valamit. Biztos jó lesz.

Délután még elmentünk gyúrni kicsit, este pedig graduate studenteknek szerveztek egy meetinget az egyik bárban, de az elég unalmas volt, szóval hamar leléptünk onnan. Később a koliban még beszélgettünk pár arccal, egy Ben nevű sráccal, Amandával New Jersey-ből és Elzával Dijonból + később csatlakozott hozzánk egy amerikai és egy indiai (Visnu névre hallgató) tag.

A végére még pár érdekesség: Az amerikaiak a hármat nem a hüvelyk-, a mutató- és a középsőujjal mutatják, hanem a mutató-, a gyűrűs- és a középsőujjal. Továbbá Oh my God, helyett előszeretettel mondanak Oh my Gosh-t, ennek okáról nem sokat tudok. Ha útközben összefutnak a barátaikkal "Hi!" vagy "Hello!" helyett előszerettel üdvözlik egymást "How u doin'?" vagy "What's good?" kifejezéésel őket, amire - nekünk magyaroknak kicsit fura módon - nem várnak választ. A mosdó errfelé restroom-nak hívandó. Illetve a Magyarországon utóbbi években elterjedt válltáskák itt nem igazán divatosak. Az egyetemen - a lányokat természetesen kivéve - mindenki hagyományos hátizsákot hord. És ami talán a legmeglepőbb: a beerpong-ot New England-ben Beirut-nak (Bejrút - Libanon fővárosa). Erre a magyarázatot még ők sem tudták, hogy miért pont Bejrút. Ellenben a Wikipédia tudja.

Holnap igyekszem írni egy bejegyzést az egyetemről meg a koliról, mivel már elég sokan hiányolták. Meg lesznek képek még az orientation week-ről is.

Ja és, hogy még ennyire se menjen rosszul a dolgom, kiderült, hogy sikerült az angol felsőfokú írásbeli nyellvizsgám is (75%), amit még júliusban csináltam. Szóval megvan a komplex felsőfokú :D

Egy átlagos autó Amerikában

Gyeplabda pálya, háttérben a Whittemore Centerrel

Gyeplabdázás

Trash to Treasure yard sale

A mai nap fő eseménye a Wildcat days volt. Ez a programsorozat az egyetem újonnan érkezett hallgatóinak szól, magyarul leginkább gólyanapoknak lehetne hívni. Egyébként az itteni egyetem címerállata vagy inkább kabalája a wildcat, nem is tudom minek lehetne fordítani (gyömölcslégy), valami hiúz-féle vadmacska. Az egyetemi focicsapatnak is Wildcats a neve és a campus bejáratánáé is található egy wildcat szobor, amit a különböző ünnepségek alkalmával előszerettel öltöztetnek fel.

A nap másik nagy eseménye, hogy elmentem - bevallom, életemben először - gyúrni (remélem olvasod ezt Fábi). És sikerült is kinyoomnom az üres rudat :D najó +8 kilóval is sikerült, de még így is messze én voltam a legsatnyább a környéken. Bár gyúrás végére úgy éreztem magam, hogy Naim Suleymanoglut is kinyomnán súlyokkal együtt. Gyúrni egyébként reggel terveztünk lemenni reggeli után (a T/1 személy egyébiránt mindig Robira, Bencére és rám vonatkozik), de mint kiderült a gym (konditerem) csak délben nyílt. Így a délelőttöt pihenéssel töltöttük. Majd 1 óra körül elmentünk a Whittemore Centerbe, ami az egyetem sportcsarnokának felel meg. Ezt egyébként egy valóságos aréna, amelynek 3 szintje van. A felső emeleten kosárpálya található, alatta pedig 5 squash pálya, még két kosárpálya, szauna, és egy olyan felszereltésgű konditerem, hogy csak na. A többiek azt mondták, hogy vagy 4-szer akkora, mint a Scönherz konditerme, vagy gimis hasonlattal élve olyan, mintha a Kamaratermet a két konditermet és a tesitermet egybe nyitnánk a folyosóval és a menzával és azt telezsúfolnánk kondigépekkel. Persze kondigépekből is csak a legprofibb és legkorszerűbbek. Egymás mellett 10 spinning gép, 10 futópad, 10 fekvenyomó pad és még sorolhatnám ha tudnám a neveiket. Feléről azt sem tudtam hogy működik, de szerencsére Robi és Bence járatosabbak voltak nálam, így megmutatták, hogy hogyan kell a különböző gépeket használni és beállítani a legkönnyebb fokozatra. Mindenestre jól esett a kis súlyzózás meg felülés, lett is tőle izomlázam. Ja és persze mondanom se kell, hogy ez is ingyen van. Egyébként ezt az ingyenélőséget úgy kell érteni, hogy azoknak van ingyen, akik befizetik a kb. 25.000 dolláros tandíjat. Így akik idejárnak, azok alapból ingyen használhatják ezeket a létesítményeket, és mivel nekünk a UNH állja a tandíjat, ezért használhatjuk mi is. Mindenestre nem olcsó a tandíj az tény, de aki befizeti az minőséget és nagyszerű szolgáltatásokat kap érte.

Viszont sikeresen elgyúrtuk az időt, ugyanis mire délután 4-re odajutottunk, hogy elmenjünk ebédelni a dining hall bezárt. Így kénytelen voltunk a Wildcat days-en osztogatott ingyenes hamburgerekből bekajálni. Este pedig a MUB nevű épületben (ez az egyetem egyik központi élete) voltak különböző rendezvények a gólyáknak (freshman = gólya). Ugyan mi nem vagyunk szó szoros értelmében vett gólyák, de ez nem gátolt meg bennünket, hogy mi is elnézzünk oda. Volt itt minden, mint a búcsúban. Ingyen pizza, ingyen gofri, ingyen tollak, ingyen palacsinta, ingyen frizbi, ingyen táska és ingyen póló. Mi persze jó magyarokhoz híven mindenből bespájzoltunk :D Bense kedvéért majdnem bingón is nyertem egy Kindle-t, de az már túl durva lett volna. Mindenesetre már csak két szám hiányzott a nyereményhez. A bingó mellett, volt mini-golf, afrikai dobosok, sok egyéb és mindezekhez egy gitározó-éneklő fickó adta meg az alaphangulatot. Összességében jól éreztük magunkat (habár az előre meghirdetett geography quiz elmaradt), habár a nagy party amit még reggel terveztünk nem igen jött össze. 

Lehet, hogy azért, mert New Hampshire közelebb van Kanadához, mint New Yorkhoz, de itt az emberek tényleg olyanok, mint a kanadaiak Robin new york-i kanadai bárjában a HIMYM-ban. Legalábbis abból a szempontból, hogy nagy bambuláson közepette nekimentem egy srácnak és még ő szabadkozott és kért elnézést (persze aztán én is). És ha már Robinnál tartunk, megtaláltuk Ivo barátunk rap klipjét :D Ievo N néven bárki megkeresheti youtube-on. Bár ő nem ért el akkora sikereket a számával, mint Robin a Let's Go to the Mall-al.

Időközben egész jól összebarátkoztunk az egyik folyosófelügyelő lánnyal a koliból, Amy-vel és a Estuardo-val a guatemalai focis sráccal. Urak, mára ennyi volt.   

Wildcat szobor, háttérben a Whittermore Center

Ingyen hamburgerezés a parkban

Bingózás

Afrikai táncosok és dobosok

A címben említett kijelentés nem más, mint New Hampshire állam mottója. Az összes itteni autó rendszám tábláján ott szerepel ez a 4 szó, nehogy valaki véletlenül is elfelejtse, milyen életvitel dívik errefelé.

A mai nap nagy eseménye az amerikai diákok megérkezése volt, ugyanis eddig a campuson főleg a nemzetközi diákok voltak. Nem tudom otthon hogyan zajlik a koliba való beköltözés, de gyanítom, hogy nem úgy ahogy itt. A campus utcáin hatalmas sorokban kígyóztak a pick up-ok és különböző böhöm autók (ha még nem írtam volna, bár úgyis mindenki tudja, az amerikaiak tényleg hatalmas kocsikkal közlekednek). Bár látván a megérkező diákok csomgjainak méretét, nem csodálom, hogy pick up méretű autók általánosak errefelé. Mivel egész nap igen nagy volt a nyüzsgés a campuson, ezért lehetőségünk volt kicsit megfigyelni az amerikai embereket. Egyrészt az autójukhoz hasonlóan ők is nagy darabok. Nem csak abban az értelemben, hogy dagadtak, hanem sok ilyen amcsi focis alkatú srác is van közöttük. A lányok szeretnek igen rövid, leginkább már tesi nadárghoz hasonló, rövidnadrágban mászkálni. Mellesleg elég erős a mezőny is. Továbbá, bár ez főleg a felnőttekre igaz, nagyon kedvesek az emberek. Itt például teljesen általános, hogy a vendéglős, az újságos, a pincér, a boltos, a KTH-s néni "how r u?" kérdéssel fogad. És az emberek minden apróságért elnézést kérnek egy eleresztett "sorry" keretében. És már nem egy ember, köztük pl a konyhás néni jött oda hozzánk érdeklődni, hogy kik vagyunk, segíthetnek-e és ha bármi gond van nyugodtan keressük meg őket, szívesen segítenek.

A délelőtt folyamán egyébként még kitöltöttünk egy e-form-ot, a computer teremben, majd napközben a filmekből is jól ismert srága (Varázslatos) iskolabusszal lementünk a fél órára fekvő Portsmouth városkájába. Ez a 20.000-es nagyon hangulatos kis városka a tengerparton fekszik egy folyó torkolatánál. Itt kisebb csoportokra bomlottunk és így sétálgattunk a városba. Mi egy 9-10 fős társasággal először beültünk egy brewery (sörfőzde), ahol megkóstotuk a helyi söröket. Én egy Dirty Blonde névre keresztelt sört ittam. Biztos finom volt, annak aki szereti a söröket :D Ezután mászkáltunk még egy órát a városkában, magáról a városról még később írok, sokszor fogunk még odamenni, mivel ingyé buszjárat van az egyetemről Portsmouth-ba. Útközben hevenyészett földrajz tudásommal egy nicaraguai lány arcára is sikerült egy kis mosolyt csalnom :)

Mai nap kiváltottuk az ösztöndíjhoz járó költőpénzünket is Portsmouth-ban, illetve még tegnap megkaptuk a Student ID-nkat is (helyi diák igazolvány). Utóbbi azért is kellett, mivel a mai naptól kedzve véget ért a summer meal plan és elkezdődik a regular meal plan, azaz már csak a diákkal és kézlenyomattal (!) lehet bemenni a menzákra. Viszont a menzák átállnak az egész napos nyitva tartásra. Továbbá a Blackboard (helyi Neptun) névre hallgató rendszert is sikerült beüzemelni, szóval lecsekkolhattam az eddig érkezett 27 üzenetet és az első tárgyam tantárgy követelményeit.

Továbbá kitöltöttem egy kérdőívet, amiben kijelentettem, hogy novemberben Obamára fogok szavazni :D Remélem a toborzó lány tényleg betartja majd az ígéretét és meginvitálja a crazy Hungarians (mostanában ilyen néven futunk) a craziest partykba. Különben nem szavazok Obamára :D

Egyébként meg minden magnóból, telefonból és hifiből a "Hey, I just met you, and this is crazy, But here's my number, so call me may be?" szól, amit nagyon nem bánok (márcsak a Miami Dolphins Cheerleaders hiányzik) :D 

fun fact: nem tudom, hogy egy esetből mennyire lehet általános következtetéseket levonni (gyanítom semennyire), de itt a betonkeverő autók (pontosabban annak az egynek mit láttam) elől, a vezető fülke felett volt a kiöntő nyílása. Ráadásul még félig el is takarta a kilátást a sofőr elől.

Hétvégén tervezek írni a koliról és a suliról is. Viszont a későbbiek folyamán valószínűleg csökkenteni fogom a postok számát, mivel bár elolvasni 3 perc, megírni vagy egy órámba telik egy bejegyzést. Aztán ez az orientation week-en az alvás időből ment el, ami még nem gond, de azért suli időben lehet nem lenne szerencsés. Főleg, hogy nagyon úgy tűnik mi magyarok elég jól bekerültünk a társaság közepébe, szóval programokban későbbiekben sem lesz hiány.

Varázslatos iskolabusz

Csoportkép a nemzetközi diákokkal

Live free or die

Portsmouth-i utcakép