Mivel nem akartam kockára tenni nehezen megszerzett törékeny egészségemet, így inkább kihagytam a szombat délelőtti focit és aludtam egy nagyot. A szombat délutánból meg pont annyira emlékszem, mint a Stir of echoes-ra, azaz semennyire. Szombat este bementünk egy kisebb társasággal (ez olyan 10-15 embert takar) a központba egy pizzériába, ahol megvacsoráztunk, majd a többiek átmentek egy közeli bárba, de én tekintettel a másnapra inkább visszajöttem, ugyanis vasárnap hosszú nap várt rám, amely előtt nem ártott kipihenni magam. Egy pizza egyébként 9-10 euróba kerül, szóval pizzériába se fogok járni minden második nap. Nem egy Black Dog vagy Pizza Boy.  

Vasárnap egy kis biciklizés volt tervbe véve, még pedig Hágába, pontosabban ki a Hága tengerparti részére. Mivel vasárnapra elég cudar idő kerekedett (havazás, hideg, szél), így mindössze hatan gyűltünk össze a kis kirándulásra. Igaz több mint tízen jelezték részvételi létszámukat, azonban nagyon sokan „elaludtak”, és az időre való tekintettel csoda, hogy hatan összegyűltünk. Egy török, egy finn, egy amcsi, egy szingapúri (Sng), Vince illetve én alkottuk az elemekkel hadakozók csapatát. A havazással igazából szerencsénk volt, mivel csak reggel meg délután havazott erősebben, amíg úton voltunk addig csak kis szállingózás volt. Az ország fantasztikusan ki van építve bicikli utakkal, így szinte bárhova el lehet jutni biciklivel. Hágába az út egy órát vett igénybe, ami szebb időben lehet kicsit kevesebből is kijön. A városban eltekertünk az elmúlt hétvégi bejegyzésben már bemutatott pár nevezetesség mellet, majd Scheveningen felé vettük az irányt, amely Hága mellett a tengerparton fekszik. A part felé közeledve a szél fokozatosan kezdett megerősödni jelezvén az Északi-tenger közelségét. A partra egy, vele párhuzamosan futó, beépült homokdűnén keresztül lehet kijutni. A dűne tetején állva pedig bizony, ha körbenéz az ember azt látja, hogy a tengerszintje magasabban van, mint a dűne mögött fekvő város. Furcsa egy látvány. Ezután a biciklinket a hónunk alá csapva kisétáltunk a vízhez, amelyet egy 60-70 méter széles homokos plázs választ el a parti sétánytól. Pár fénykép ellövése után pedig sétálhattunk vissza a sétányra a biciklikkel a hátunkon. Majd eltekertünk Scheveningen egyik nevezetességéhez a Pier-hez (Móló), amely egy hatalmas fedett móló üzletekkel és éttermekkel, de még kilátótornya is van. A Pier-en látszik, hogy fénykorát pár évtizeddel ezelőtt élte, és bér kicsit ütöttes-kopottas, azért még ma is üzemel. Aminek mi felettébb örültünk, ugyanis a parton olyan erős szél volt, hogy az ujjaink – legalábbis az enyém – szinte lefagytak, így a móló fedett folyosóján egy kicsit kiszabadultunk a szél és a hideg marcangoló szorításából. Ezután beültünk egy Burger Kingbe, ahol megebédeltünk és felmelegedtünk, majd visszatekertünk Hágába, ahol a török srác meg Vince benéztek még egy múzeumba, de én a többiekkel együtt inkább visszatekertem Delftbe. Igaz, hogy hideg meg szél, de azért bőven megérte a kis kirándulás. Valamikor jobb időben biztosan visszamegyünk még, főleg, hogy nem messze a várostól van egy-két elhagyatott náci bunker, amelyeket mindenképp meg akarok még nézni.   

Vasárnap este pedig egy újabb mérföldkő elé érkezett a Horror Tag. Míg a többiek a Kacsa vendéglőben gyülekeztek Érden, addig én a laptopom előtt gyülekeztem és skypeon keresztül jelentkeztem adásba. A szokásos egyórás trailerkeringő után sikerült kiválasztatnunk a Lake Mungo című filmet, amelyet én is letöltöttem, és miközben párhuzamosan néztük a filmet, a skype segítségével folyamatos hang összeköttetésben voltunk, de annyira, hogy még a film hangját is Érdről hallgattam. Sajnos a többiek hangja nem mindig jött át érthetően, pedig még a hegyekbe is kimentem, de így se lett jobb az adás. Viszont a filmet jobban tudtam követni, mivel a film közbeni poénkodások éppen emiatt kevésbé jöttek át, de összességében azért csak Kacsa kanapéján kucorogva az igazi a Horror Tag.

A parti dűnén

Csoportkép

Kinn a plázson

The Pier

A Nagyszálló a mólóról

Az út vége