A mai nap fő eseménye a Wildcat days volt. Ez a programsorozat az egyetem újonnan érkezett hallgatóinak szól, magyarul leginkább gólyanapoknak lehetne hívni. Egyébként az itteni egyetem címerállata vagy inkább kabalája a wildcat, nem is tudom minek lehetne fordítani (gyömölcslégy), valami hiúz-féle vadmacska. Az egyetemi focicsapatnak is Wildcats a neve és a campus bejáratánáé is található egy wildcat szobor, amit a különböző ünnepségek alkalmával előszerettel öltöztetnek fel.
A nap másik nagy eseménye, hogy elmentem - bevallom, életemben először - gyúrni (remélem olvasod ezt Fábi). És sikerült is kinyoomnom az üres rudat :D najó +8 kilóval is sikerült, de még így is messze én voltam a legsatnyább a környéken. Bár gyúrás végére úgy éreztem magam, hogy Naim Suleymanoglut is kinyomnán súlyokkal együtt. Gyúrni egyébként reggel terveztünk lemenni reggeli után (a T/1 személy egyébiránt mindig Robira, Bencére és rám vonatkozik), de mint kiderült a gym (konditerem) csak délben nyílt. Így a délelőttöt pihenéssel töltöttük. Majd 1 óra körül elmentünk a Whittemore Centerbe, ami az egyetem sportcsarnokának felel meg. Ezt egyébként egy valóságos aréna, amelynek 3 szintje van. A felső emeleten kosárpálya található, alatta pedig 5 squash pálya, még két kosárpálya, szauna, és egy olyan felszereltésgű konditerem, hogy csak na. A többiek azt mondták, hogy vagy 4-szer akkora, mint a Scönherz konditerme, vagy gimis hasonlattal élve olyan, mintha a Kamaratermet a két konditermet és a tesitermet egybe nyitnánk a folyosóval és a menzával és azt telezsúfolnánk kondigépekkel. Persze kondigépekből is csak a legprofibb és legkorszerűbbek. Egymás mellett 10 spinning gép, 10 futópad, 10 fekvenyomó pad és még sorolhatnám ha tudnám a neveiket. Feléről azt sem tudtam hogy működik, de szerencsére Robi és Bence járatosabbak voltak nálam, így megmutatták, hogy hogyan kell a különböző gépeket használni és beállítani a legkönnyebb fokozatra. Mindenestre jól esett a kis súlyzózás meg felülés, lett is tőle izomlázam. Ja és persze mondanom se kell, hogy ez is ingyen van. Egyébként ezt az ingyenélőséget úgy kell érteni, hogy azoknak van ingyen, akik befizetik a kb. 25.000 dolláros tandíjat. Így akik idejárnak, azok alapból ingyen használhatják ezeket a létesítményeket, és mivel nekünk a UNH állja a tandíjat, ezért használhatjuk mi is. Mindenestre nem olcsó a tandíj az tény, de aki befizeti az minőséget és nagyszerű szolgáltatásokat kap érte.
Viszont sikeresen elgyúrtuk az időt, ugyanis mire délután 4-re odajutottunk, hogy elmenjünk ebédelni a dining hall bezárt. Így kénytelen voltunk a Wildcat days-en osztogatott ingyenes hamburgerekből bekajálni. Este pedig a MUB nevű épületben (ez az egyetem egyik központi élete) voltak különböző rendezvények a gólyáknak (freshman = gólya). Ugyan mi nem vagyunk szó szoros értelmében vett gólyák, de ez nem gátolt meg bennünket, hogy mi is elnézzünk oda. Volt itt minden, mint a búcsúban. Ingyen pizza, ingyen gofri, ingyen tollak, ingyen palacsinta, ingyen frizbi, ingyen táska és ingyen póló. Mi persze jó magyarokhoz híven mindenből bespájzoltunk :D Bense kedvéért majdnem bingón is nyertem egy Kindle-t, de az már túl durva lett volna. Mindenesetre már csak két szám hiányzott a nyereményhez. A bingó mellett, volt mini-golf, afrikai dobosok, sok egyéb és mindezekhez egy gitározó-éneklő fickó adta meg az alaphangulatot. Összességében jól éreztük magunkat (habár az előre meghirdetett geography quiz elmaradt), habár a nagy party amit még reggel terveztünk nem igen jött össze.
Lehet, hogy azért, mert New Hampshire közelebb van Kanadához, mint New Yorkhoz, de itt az emberek tényleg olyanok, mint a kanadaiak Robin new york-i kanadai bárjában a HIMYM-ban. Legalábbis abból a szempontból, hogy nagy bambuláson közepette nekimentem egy srácnak és még ő szabadkozott és kért elnézést (persze aztán én is). És ha már Robinnál tartunk, megtaláltuk Ivo barátunk rap klipjét :D Ievo N néven bárki megkeresheti youtube-on. Bár ő nem ért el akkora sikereket a számával, mint Robin a Let's Go to the Mall-al.
Időközben egész jól összebarátkoztunk az egyik folyosófelügyelő lánnyal a koliból, Amy-vel és a Estuardo-val a guatemalai focis sráccal. Urak, mára ennyi volt.
Wildcat szobor, háttérben a Whittermore Center
Ingyen hamburgerezés a parkban
Bingózás
Afrikai táncosok és dobosok
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rumig 2012.08.27. 23:40:45
BánZ 2012.08.28. 06:45:21
dubitoergosum 2012.08.28. 12:20:08