A hétvége kisebb-nagyobb kirándulások jegyében telt. Szombaton hegyet másztunk, vasárnap pihentünk, hétfőn pedig várost néztünk. Szóval egy jó kis hétvége áll a hátunk mögött.

Szombaton Andrásékkal elmentünk kirándulni New Hampshire állam középső részén található White Mountains-be. A túra társaságot 6+1-en alkottuk: Bence, Robi, András, András barátnője, Anastasia és egy amerikai jó barátjuk illetve +1-ként Csibész nevű kutyájuk alkotta. Bár eredetileg a Mt. Chumbawamba-t (Mt. Chocorua) terveztük megmászni végül módosult a program, így kerültünk a Flume szurdok melletti parkolóba. A szurdokba azonban nem mentünk be (fizetős lett volna, meg nem is lett volna rá időnk), cserébe viszont megmásztuk a Mt. Flume és Mt. Liberty nevű csúcsokat. Felérvén a csúcsra elég büszke voltam magamra, hogy megmásztam egy 4328-as, és egy 4459-es hegyet. Csak azt sajnáltam, hogy ezek a számok lábban értendők. Azt mindenetre még most sem tudom, hogy hány láb egy méter, 3 körül lehet, szóval ezek a csúcsok 1300 méteres magasságig tornyosultak. A túra nekem nagyon tetszett, főleg a mászós részek, ugyanis akadt nem egy hely, ahol bizony kézzel rá kellett segíteni a mászásra. Viszont az erdő meglepően hasonlított a magyarországi erdőkre, annyi különbséggel, hogy itt több kő és szikla volt. Az ösvény nagyrészt erdős részen haladt, egyedül a csúcs volt a kopár, viszomt így gyönyörű kilátás nyílt a szomszédos csúcsokra. Mivel a hegység másfél órás autóútra fekszik az egyetemtől, ezért csak 11 körül vágtunk neki a túrának és olyan 7 körül sikerült visszaérnünk a kocsihoz. Andrásék voltak olyan kedvesek és elvittek minket kocsival meg vissza is hoztak szerencsére. Hazafelé menet az ameirikai jóbarát fuvarozott minket a vadiúj Subaru sportkocsijával, az is nagy élmény volt száguldozni az autópályán (szigorúan sebességhatáron belül). Hazafelé jövet beugrottunk egy étterembe (T-Bone étterem lánc) vacsorázni. Majd miután jóllaktunk az american burger-rel, amit kicsit meglepően nem két fél zsemle, hanem két szendvicskenyér háromszög között szolgáltak fel, útba ejtettünk egy játéktermet. Különösen nem vonzott volna egy játékterem, viszont úgy, hogy a játékgépek a 70-es, 80-as évekből voltak rögtön olyanná vált az egész, mint egy időutazás. Érdekes volt látni a 20-30 éves játékgépeket, flippereket, félkarú rablókat és egyéb gépeket amikbvől csak úgy sugárzott a 70-es, 80-as évek Amerikája. Annyira kedvet is kaptunk hozzájuk, hogy el is játszottunk egy-két dollárt (és szerencsére nem a tablópénzt :D). Mindenestre nagy élmény volt.

Vasárnap a pihenés jegyében telt. Mostunk egy adagot is. Miután az első mosás happy end-del végződött (értsd sikerült kimosnunk minden ruhánkat és nem mentek össze, nem szakadtak el, nem fakultak ki) azt hittük, hogy innen már mienk a világ. Így sikerült is elérnünk, hogy a második mosás során szárítás közben annyira telezsúfoltuk a szárítógépet, hogy félúton az összes ruhánk kiszóródott a földre. Mivel poor Hungarian student-ek vagyunk, így már nem indítottuk újra a szárítás, hanem a kihúzott fiók szélén és az ágykereten megszárítottuk a vizes ruhákat. Este még volt egy kis foci is. Itt elkezdtünk szervezni egy international csapatot az egyetemi bajnokságra, ugyan csak 9-10-en gyűltünk össze, de a keretben már található egy szaúdi, egy bolíviai, egy angol egy vietnámi-bulgár, egy-két kínai, meg egy magyar srác is. Este még adtunk kicsit a szociális életnek is csakhogy kerek legyen a nap.

Hétfőn nem volt tanítás, mivel Labor's day volt, ez kb a helyi május elsejének (a szeretet ünnepének :D) felel meg. Ezt kihasználva ellátogattunk Portland városába. Portland 250.000 körül lakosságával Maine állam legnépesebb városa (nem összekeverendő az oregoni és híresebb Portlanddel). Ezúttal is heten voltunk, mint a gonoszok. A társaságot Tamar és Maarten, egy holland lány és fiú, egy amerikai lány, az ukrán Pavlo és mi hárman magyarok alkottuk. Az egy órás vonatút után közel egy órát bolyongtunk a vasútállomás környékén, mire rájöttünk, hogy a városközpont túl messze van, így kénytelenek voltunk taxit bérelni, hogy bejussunk a belvárosba. A városka egyébként egy aranyos kis kikötőváros, az öreg kikötő környékén hosszú mólókkal és rakpartokkal valamint nagy vörös téglás épületekkel, amelyek egykoron vám és raktár épületek voltak. Mivel Portland híres a homááááárjáról, ezért beültünk egy helyi vendéglőbe kipróbálni a homárt (homár = lobster). Amikor Mr Bean ette homárt (lsd. Mr Bean nyaral című film) csak nevettem rajta, pedig a valóság az, hogy nem sokkal lehet szebben enni, mint ő tette. Azért nagy nehezen sikerült megbirkózni vele...a többieknek. Ugyanis én inkább maradtam a halnál, nem az én asztalom a homár, és az egyéb tenger gyümölcsei. Miután én jól laktam, a többiek kevésbé elindultunk felfedezni a várost. Maga a város egy félszigeten fekszik, a nyílt óceántól egy szigetek által körülölelt öböl választja el. A pár óra alatt megtett sétánkon több városrészen is áthaladtunk: a már említett kikötői részen, a félsziget csücskében fekvő családi házas övezeten és a város fő útja mentén sorakozó kisebb toronyépületek és banképületek között. A félsziget csücskében főleg régebbi családi házak találhatók, némelyik elég ütött-kopott, kicsit már kísértetjárta háznak néztek ki. Az itt található összes épület faléces borítású volt, pont olyanok, mint amiket sok helyen a filmekben és sorozatokban is látni lehet.

Végére pár érdekesség: az amerikaiak szeretik kirakni a házukra és a közterületekre az amerikai zászlót, amelyek büszkén hirdetik amerikai mivoltukat. Továbbá New Hampshire államban nincs ÁFA, emiatt sokan idejönnek vásárolni a szomszédos államokból. 

Családi ház Portlandben

Portland-ben a csapat

Homár

Játékteremben

Kilátás a Mt. Liberty-ről

A csúcson