Diósdról a nagyvilágba

A mai nap elsősorban a foci, azaz soccer jegyében telt. A reggeli során teljesült egy régi nagy vágyam, ugyanis megtaláltam a menzán a banános pultot. Szóval mostantól kezdve annyi banánt fogok enni, amennyi csak belém fér :D A délelőtt folyamán különböző sporttevékenységek voltak terítéken. Ennek során az international student-ek kivonultak parkba és mindenki kedvére elfoglalhatta magát röpizéssel, frizbizéssel, focizással és egyéb tevékenységekkel. Természetes én a focis bagázsgabn kötöttem ki. A foci kicsit a régi gimis időket idézte, lévén két-két pulcsi volt a kapu és a játék leginkább Zsiga-focira emlékeztetett. Bár a színvonal az 5.e vs 6.e rangadók szintjét verdeste, azért a hangulata nagyon jó volt a számtalan különböző nemzetiségű sráccal és (egy helyes, mint később kiderült sajnos már eljegyzett) lánnyal. Viszon az már most kiderült, hogy a sok arc közül egyedül a guatemalai srác tudott jól játszani, a többiek inkább csak rúgták a labdát. Mindenesetre jól kifociztuk magunkat és el is fáradtunk. Ebédre a mai nap taco volt a menü. Nem nagyon emlékszem ettem-e már valaha, de többször fogok enni, mint thai kaját az biztos. Délután még sor került pár előadásra a helyi rendőrségről (az egyetemnek saját rendőrörse van), a zenélési lehetőségekről és az egészségbiztosításról. Ja egyébként kiderült, hogy az egyetemnek, nem csak, hogy mozi terme van, hanem az egyik még 3D-s is (!). És ez egyedülálló Amerikában. Az előadások közben tegnap óta folyamatosan tombola sorsolás is zajlott. A tombola jegyeket az orientation week eseményein való részvételért lehetett kapni. Igen sok nyereményt lehetett nyerni, pl: étkezési kuponokat különböző bárokba, pólókat, kitűzőket, hűtőműgneseket, fürdőszobai csomagot, iskolakezdéshez szükséges ajándékokat, édességeket és hasonló dolgokat. A fődíj pedig egy Amazon Kindle Touch volt. A záró előadás után került sor a fődíj kisorolsására. Miután a két magyar srác kétszer-kétszer is nyert kisebb nyereményeket, és kb majd mindenki nyert valamit, kivéve én, már kezdtem azt hinni, hogy én vagyok itt a legszerencsétlenebb srác. Mindez addig a pillanatig tartott, amíg ki nem húzták a számom a tombola fődíjának soroslásakor. Szóval így esett, hogy gazdagabb lettem egy Kindle-lel :D Ez otthon olyan 48.000 ft-ba került. Jó hely ez az Amerika :D

Délután aztán megint foci került a középpontba. Az egyetem nemzetközi diákjai minden héten lejárnak egyszer-kétszer focizni a helyi pályára. Egyébként nagyon jó sportlétesítményei vannak az egyetemnek, pl egy műfüves foci pálya. Bár ezt rögbizésre meg egyéb sortokra is használják, azért focizni is lehet rajta. A pálya egyébkén nagyon jó minőségű, hasonló a Harihármas budafoki pályánkhoz. Szóval ide néztünk le Escuardo-van (a már említett guatemalai srác) és egy szaúdi sráccal. A foci nagyon jó volt kétharmados kapukra játszottunk, keresztbe a nagypályán, szóval ez már jobban hasonlított egy foci meccsre, mint a délelőtti bohóckodás. Azonban míg az utóbbi fociban felfelé lógtam ki, itt inkább lefelé. Bár megrúgtam életem egyik legszebb gólját, elég sok eladott labdám volt. Na midnegy, a lényeg, hogy jó hajtós volt a foca, és több mint 2 órát játszottunk.

Zuhanyzás után pedig belevetettük magunkat az amúgy elég langyos éjszakai életbe. Elmentünk egy Scorpions nevű bárba (Scorps), ahol Happy Hour-t tartottak, azaz 8-tól 10-ig óccsó volt az ital. 1 dollár volt minden kevert ital, mármint a vbk, kóla+rum, vodka-narancs, stb... Itt összefutottunk pár ismerőssel az orientation week-ről és később két angol lány is csatlakozott hozzánk. Igazából egész Durham-ban összesen 3 bár található, és ebben merül ki az éjszakai élet itt. Továbbá minden hely 1-kor bezár, szóval éjfél körül mi is leléptünk és vissza is jöttünk a koliba.

Itt le dokumentálom, hogy otthonról 65,7 kg-mos testúllyal jöttem el, majd hazaérve karácsonykor lehet szembesíteni a felszedett kilókkal (már ha képes vagyok én egyáltalán kilókat felszedni, we will see).

A képek sajnos most nincsenek. Holnap lesznek. De tényleg.

Ja és a nap legfontosabb eseménye: előkerült Csen Tao. Már csak azt kéne kideríteni, hogy ki az a Dzsínó és Jokhurt :D

Ja#2 és, hogy mennyire beránt az orientation week hangulata és a nemzetközi társaság. Fél órával a meccs kezdése előtt tudtam meg, hogy ma El Clásico van. Még a gól összefoglalót se volt időm megnézni, nemhogy a meccset.

fun fact: a bárban kiderült, hogy az amcsi lányok (csakúgy mint a filmekben) tényleg szeretik sikoltozással köszönteni újonnan megérkező barátaikat.

A mai nap beindult a közösségi élet. Miután reggel bőséggel belakmároztunk, a délelőtt folyamán újabb előadások vártak ránk. Ennek keretében elsőkét a bevándorlási jogokról és a vízummal kapcsolatos dolgokról kaptunk felvilágosítást. Majd ezután a team leaderek a kulturális sokszínűségről és az ebből fakadó esetleges problémákról tartottak vicces bemutatót. Utóbbi bemutató egyébként nem máshol volt, mint az egyetem mozi termében (!), mert hogy bizony itt olyan is van. Nem is egy. Kettő. És félév közben tényleg moziként funkcionál. Az előadás végén szabadon lehetett feltenni kérdéseket az egyetemmel kapcsolatban. A komoly kérdések közé bekeveredett egy How can I be a party monster? kérdés is, amire az egyik team leader, Ivo, csak annyit válaszolt, hogy "Just hang out with me". Nem hiába vagyunk jóban Ivo-val :D

Ezután elfogyasztottuk az ebédünket, ami elég amerikaira sikeredett, ugyanis hamburgert ettünk pizzával :D. Ebéd után pedig a tanulmáyokkal és az órákkal kapcsolatos tudnivalókkal tágították a fejünket. Az előadásokat rövid kis szitcom-okkal dobták fel, olyan fontos etikett szabályokról, minthogy órán nem beszélgetünk egymással, nem telefonálunk és nem késünk el óráról. Időközben kiderült, hogy a kínai csapattársaim nem csak szerintem nem beszélnek angolul, hanem tényleg nem. Egyiküknek nagyon úgy tűnik még a számokkal is gondjai akadnak.

Délután került sor a campus bemutatására. Ennek során több nagyobb csoportra bomlottunk, majd így jártuk körbe az egyetem területét. Itt persze megint bekerültem egy halom kínai közé, de azért sikerült egy ghánai sráccal beszélnem. Miután kérdezte, hogy mit tudok az országáról mosolygós elismerést kaptam a főváros, Accra említéséért. És persze ezután rögtön Asamoah kihagyott tizenegyese került szóba. A campus túra befejezése után volt 1 óra szabadidő. Ezt az egyik park közepén frizbizve, röpizve, focizva töltöttük el. Szerencsére nem kellett sokat keresgélni a foci szerető folks-okat (itt mindenkit folks-oznak, kb. annyit tesz "srácok"). Cicáztunk egy fél órát (az egyik kínai srác, mondta, hogy Kínában monkey-nak hívják a cicát, mármint a játékban).  Aztán sor került a csoportkép elkészítésére is.

Időközben egy szaúdi (valahogy mindig a szaúdiak :D) és egy guatemalai sráccal elkezdtünk egy foci csapatot is szervezni. Bencével és Robival pedig összehaverkodtunk egy holland, egy ukrán meg egy brit sráccal. Útközben beszélgettem még egy koreai phd-s lánnyal és egy mauritiusi lánnyal is, aki ráadásul szintén építőmérnök. Utóbbi nem igen tudta hova tenni, mikor megkérdeztem tőle, hogy Port Luis-ből (a főváros) jött-e? Annyira meglepte, hogy nem is fogta fel, hogy valaki tényleg az országa fővárosára kérdezett rá :D Aztán ott van még a bolgár vietnámi srác is, akivel szintén kezdünk jóba lenni. Szóval nem lesz itt gond a beilleszkedéssel.

A vacsora után, ami valami thai kaja volt (azt hiszem maradni fogok a hagyományos európai kajáknál) pedig Ivo (ki más?) rappelt egyet. Ivo the Bulgarian Speak. A helyi szintiboy pedig egy Michael Jordannak kinéző fazon volt. Aztán este áthívtuk a holland Maartent és a német-angol Johannes-t a kolinkba egy kis beszélgetésre, iszogatásra. Később még két folyosófelügyelő lány is csatlakozott hozzánk. A bulizásról és az italozással kacsolatos szabályok egyébként meglehetősen szigorúak és nagyon komolyan is veszik őket, de erről is majd később.         

Fun fact: Az amerikaiak imádják a színes papírokat. Minden papír amit kiadnak, tudnivalók, program, stb.. kék, sárga, piros és egyéb színeken pompázó papírokon vannak. De még a falon lévő hirdetések is előszerettel pompáznak különböző színekben.

But who is Chen Tao?

Moziterem az egyetemen

A parkban: Bence balról a második, Ivo a harmadik, Robi pedig a hatodik, Maarten a hetedik

A csapatom: balról: a koreai phd-ző lány, a bolíviai lány, a mauritiusi lány és Michelle a team leader

A mai nappal elkezdődött az orientation week. A 27 órás ébrenlét után a 6 óra alvás bár nem volt sok, de legalább jól esett. A reggel elég kalandosan indult, ugyanis a fél campust bejértuk, mire sikerült megtalálnunk a reggelizőhelyet. A tegnap átvett szobánkkal együtt kaptunk egy summer dining card nevű kártyát, amellyel jogosultak vagyunk használni az egyetem menzáját. Csak az nem deült ki, hogy melyiket (ugyanis 3 van) és, hogy az hol van. Végül kétszeri útbaigazítás után jutottunk el a Holloway bulidingbe. Elsőként egy dining manager feliratú ajtó mögött ülő fickótól kértünk segítséget, de ő sikeresen elküldött minket abból az épületből ahol, mint végül kiderült a menza volt. A kis kóborlás azonban megérte a fáradtságot, ugyanis a menza minden képzeletet felülmúl. Egy nagyobb ház méretű teremben mi szem-szájnak ingere minden volt. 10 féle reggelizőpehely, omlettek, tükörtojás, sütik, 10 féle gyümölcslé, puding, joghurtok, gyümölcsök, káve, tej, hamburger, hot dog, pizza, hidegtál egy halom felvágottal és még sorolnám ha az első asztalnál tovább jutottunk volna. A lényeg, hogy eszméletlen mennyiségben állt halomban a változatosabbnál változatosabb kaja (kezdem érteni miért kövérek az amcsik) és minden egyes étel mellé kiírva a táp- és zsírértéke, mennyi fehérjét és vitamint tartalmaz. És mivel az egyetem fizeti a kaját nekünk, ezért ergó az egész félévben azt és akkor eszünk amit és amikor akarunk, mindezt teljesen ingyen. Not bad... Szóval ha itt nem hízok el akkor sehol sem. Ivo, a bolgár srác aki tegnap is fuvarozott minket pedig még képes volt bejelenteni, hogy ez még a leggagyibb menza volt. Várjuk meg a suli kezdetét (jövő hetet) és aztán nézzük meg a Philbrook menzát (jövő héttől már ott fogunk enni, a summer dining card csak erre a hétre érvényes és csak a Hollowaybe), na és az lesz majd a "most amazing". Ő így 5 év után kezdi megunni a választékát  a Philbrooknak.... Az ebéd is hasonló álmélkodás közepette telt, csak a felvágottak és rántotta helyét felváltották a különféle húsok és tészták tömkelege.

A délelőtt különféle előaádsok meghallgatásával telt. Igaz ebből az egyetlen hasznos információ az volt, hogyha megállít a rendőr az úton, akkor ne szálljunk ki a kocsiból, mert azt fogja hinni, hogy le akarjuk lőni. True story. Az előadások nagy része a Rights, Rules, Responbility kulcsszavak jegyében teltek, olyan fontos tudnivalókkal, mint hogy: "ha szexuális zaklatás ér, akkor forduljunk segítségért", "a plagizálás bűn", "ne hagyjuk, hogy kihasználjanak" és "ha 9:10-kor kezdődik az óra, akkor ne 9:00-kor menjünk reggelizni". Kicsit szájbarágós, de legalább unalmas is. A pálmát egy kérdőíven a "Gender?" mellett szereplő válasz lehetőségek vitték el: 1. Male 2. Fenale  3. Transgender. Ez is jól jellemzi az amerikai társadalom toleranciájának a mértékét, bár azért elég furcsa. Miután ébren kibírtuk a délelőtti előadássorozatot, a délután már kicsit színesebb volt.

Míg a délelőtti előadások az összes újonnan besoroozott graduate student-nek szóltak, addig a délutáni program már csak az international studenteknek. Elsőként egy rövid előadást tartottak a helyi nemzetközi irodáról (OISS), ahol már azért több hasznos információ is elhangzott. Ezután követezett a hivatalos welcome ceremony az international studenteknek. Itt 10 fős csapatokra lettünk beosztva, és minden csapat kapott egy team leadert. Az én team leaderem Michelle, egy helyes kínai lány volt. Előbbi jelző sajnos csak róla volt elmondható a csoprotomból, ahol a 10 emberből 8-an kínaiak voltak. És mindenhol csak kínaiak vannak. Az összes nemzetközi diák 2/3-da az kínai. Az én csapatomba került két kínai lány csak egymással beszélt, az egyik srác nagy nezen annyit préselt ki magából 1 óra beszélgetés alatt, hogy "I play a lot basketball", míg egy újabb kínai srác szerintem egyáltalán nem is beszél angolul. A kínai hegemóniát egy bolíviai lány és jómagam törtük meg. Mindenesetre a többi csapatban egy fokkal azért jobb a helyzet, ruandai sráctól kezdve Nepálon és Srí lankán át, Guatemaláig mindenhonnan jöttek diákok. Mi magyarok egy ukrán sráccal és Ivo-val (aki egyébként Robi teamleader-e) beszélgettünk viszinylag többet. Utóbbi azért is szerencsés, mert Ivo a főszervezője a foci, I mean soccer eseményeknek, szóval ilyen szempontból megnyugodhatttam. Talán e héten is lesz már egy kis foca.

Késő délután egy csoportos bevásárlás keretében ellátogattunk a - busszal - 15 percre lévő Wal Mart-ba, ami a helyi Tescoval egyenlő, csupán egy fokkal nagyobb, bár gyanítom ez az üzlet a kisebbek közül volt. Boltnak ez is bolt, kicsit puritánabbb, mint a magyar üzletek többsége, viszont cserébe van egy rakás cukros üdítő meg chips meg mindenféle (Pityu te mit hozol?). Mitán mindenki bevásárolt, és mi is beszereztük a legfontosabbnak ítélt hangszórókat, elindultunk visszafelé egy kis késéssel. Ha félórával előbb kiderül, hogy Csan Tao, akit senki nem talált sehol, valójában nem is jött el Amerikában, akkor félórával előbb kiderült volna.

A koliról meg az egyetemről inkább később írok, mert a 7 órás alvásidőmből lassan 6 óra lesz, ha még sokáig írom a blogot. Van pár kép is még. Ja és ami még nagyon király Amerikában azok a kamionok. Nem olyan lapos az elejük, mint nálunk, hanem orruk van, mint a filmekben. Nagyon zsír.

Itt egy fain kamion

Üdvözöljük

Walmart

Elérkezett ez a nap is. A hajnali 2:45-ös felkelés most se esett túl kellemesen, de hogyha az ember gépe 6:20-kor indul, akkor nincs mit tenni. A repülőtéren találkoztunk Bencével és Robival (a másik két srác aki hozzám hasonlóan elnyerte ezt az ösztöndíjat), majd a szülőktől való búcsúzkodás után kezdődhetett az utazás. A Budapest - Amszterdam járaton sikerült kifognom útitársnak egy Jabba-i magasságokba emelkedő, azaz szélesedő hölgyeményt. És mivel folyosó melletti hely jutott nekem, ezért a felszállás során kibontakozó gyönyörű budapesti látképet csak kisebb-nagyobb nehézségek árán tudtam szemügyre venni. Az Boeing 737-es gépünk leszállta után a Schiphol reptéren (amely inkább hasonlít egy gigantikus plázára) átszálltunk egy Delta Airlines üzemeltette Airbus 330-as gépre, amellyel egyenesen Bostonba repültünk. A transzatlanti repülés során már szerencsére ablak mellett ültem, így a majd 8 órás úton remek kilátásom nyílt a semmibevesző pára- és felhőtengerre a vakító napsütésben. A szabad óceánt nem nagyon lehetett látni, ellenben a Szent Lőrinc folyó torkolata gyönyörű volt 12 km magasból. A kaja egész jó volt a repülőn, és a háttámlákba épített mini képernyőknek köszönhetően egy csomó filmet megnézhettem volna, ha nem alszok el a második film elején. Mindenesetre egy rögtönzött Horror Tag-ot is lenyomhattam volna, mivel a film kínálatban ott szerepelt a Ragyogás és a Paranormal Activity III is. Bostonban helyi idő szerint délután 1-kor landoltunk, azonban még majd 1 órát tartott mire a biztonsági intézkedéseken sikerült átvergődnünk. Tény, hogy nagyon szigorúan veszik az országba való beutazást, Amszterdamban például olyan detektoron kellett keresztül menni, ami kiszúrta és bejelezte Bence zsebében a koszos zsepit. Ezenkívül mind az indulásnál, mind az érkezésnél átvilágítottak és személyes beszélgetés keretében kellett elmondani a Gino majálisával ellentétben nem kevés biztonsági embernek, hogy kik vagyunk és miért merészelünk belépni az Egyesült Államok területére. Két szendvicsemet így is fel kellett álodzni az országba való belépés oltárán. 

Miután kiértünk a bostoni Logan Nemzetközi Repülőtérről egy ingyenes shuttle bus kivitt minket a kék metróhoz. Majd a belváros közepén, egy minden elképzelhető metróállomásnál fülledtebb, ósdibb, szűkebb és putribb állomáson átszálltunk a zöld metróra, ami inkább egy földalatti villamosra hasoníltott. Eztán elértük Boston egyik főpályaudvarát a North Station-t, ahol egy szolíd két órás várakozás után 5 órakor indult a vonatunk Durham felé. A várakozás alatt, miután egy óra szerencsétlenekdés után sikerült vennünk újratöltős innivalót, szóba elegyedett velünk egy szikár, kicsit csövesnek kinéző fickó. Mint kiderült egy vietnámi veteránról volt szó, akinek a családja generációk óta a tengerészetnél szolgált, és a Vietnámban eltöltött 16 hónapja alatt volt olyan bevetése, ahol a 32 fős osztagából mindössze 9-en tértek haza. Továbbá a nővérét 9/11-ben veszítette el, ugyanis az első gép becsapódása alatt dolgozott két emelettel. Mindenesetre elég felemás érzés volt hallgatni az öregember beszámolóját olyan eseményekről, amelyeket eddig csak tv-ben meg filmekben láttam, és most mindezt a valóságban is átérezni kicsit.

 A rövidke kis bostoni metrózás és utána az egy órás vonatozás alatt két dolgot sikerült megfigyelni. Az egyik, hogy az amerikai tényleg kövérek. A másik, hogy sehol ennyi felüljárót és hidat nem láttam még sehol, mint itt. Az egész USA nem más, mint felüljárók szövevénye. Az egyetemre érve egy bolgár srác (egy olyan mentor féleség) jött ki kocsival elénk (egy kabrióval...) és befuvarozott minket a szálláshoz. A koliról majd később még írok meg az egyetemről, de így az első este eléggé elveszettnek éreztük magunkat :D Aztán holnaptól meg már kezdődik az orientation week.

Felhőtenger Kanada felett

Amerikai félsziget kertvárossal

Várakozás a kék metróra