Elérkezett az utolsó bejegyzés ideje, amit USA-hoz hasonlóan ezúttal is sikerült elnyújtani, mint a rétes tésztát, azzal a különbséggel, hogy most már nem indulok sehová egy héten belül.

A kötelező köröket most is le lehet futni: mennyire jól éreztem magam, rengeteg emlék, új barátok, stb… Arra a kérdésre, hogy mi fog legjobban hiányozni a félévből egyértelműen az újonnan szerzett barátok a válasz. A koliban fantasztikus közösség alakult ki, az Első emelettől elbúcsúztunk ugyan, a film forog tovább, de az emlékek megmaradnak. Mivel elég sokszor szerepeltek a blogban, így az utolsó bejegyzésben is megérdemel mindenki egy gondolatot, aki hozzájárult ehhez a fantasztikus félévhez (hosszú és unalmas lesz, de utána jönnek érdekesebb részek is).

Elsőként a túlvégről itt van a két francia jó barát, Kévin és Aurélien. Igaz közülük csak Kévin lakott az első emeleten, Auréliennak pedig a szomszéd koliban volt a szobája, de annyira nálunk lógott mindennap, hogy volt aki csak két hónap után tudta meg, hogy ő nem is a folyosónkon lakik. Egyébként csendes gyerekek, de ha elkezdek inni (csak a vodka – red bull), akkor a szó jó értelmében véve megőrülnek, de annyira, hogy Tibi atya Humbákfalva örökös díszpolgármesterévé avatná őket.  Aztán az ausztrál Jonathan, aki Sinannal fél éven keresztül folyamatosan oltották egymást, de egyszerűen nem lehetett megunni őket.  A chilei Marcos, akinek a hangja még mindig a fülemben cseng, ahogy megkapom a szokásos shame of Hungarians jelzőmet :D.  A török Emre, a nagy Galatasaray fan, aki török létére az egyik legtöbbet tanuló srác volt, nem si véletlenül fog jövőre már Amerikában mesterképzésre járni. A walesi James, aki elmondása szerint egész UK legsztereotipikusabb vidékének legsztereotipikusabb farmjáról jött. Lehet még az Isolation-t is náluk forgatták, viszont az etióp fényképeinek megnézésével még mindig adós vagyok. Az angol Lilian, aki talán a legaranyosabb lány volt az egész emeleten. A dán Charlotte, akiről ha akarnék se tudna más kép eszembe jutni, mint ahogy a konyhába igyekszik a szárítótálcájába pakolt konyhai felszerelésével és kajájával. A maláj Anthony, aki ujjpercének elvesztésével a leghorrorisztikusabb jelenetét hozta össze, mégis az egész emeletről ő viselte az egészet a legjobban. Egy másik ausztrál Michael, aki annyira laza volt, amennyire egy ausztráltól várni lehet. A félév során nem emlékszem, hogy bármikor is húzott fel volna bármit a lábára, szinte mindenhova mezítláb ment, és az elmaradhatatlan bő atléta trikójaiban. Még ha velük kevesebbet is beszéltem, de ugyanúgy a túlvég lakója voltak a finn Tuomo, a chilei Rocio és az ausztrál Nigel is. Illetve volt egy random portugál gyerek is, de az ő nevét már el is felejtettem.

Egy átlagos péntek este a franciáknak

Az alvégi lakókat nem lehet nem Sinannal (TUR) kezdeni, aki az emelet egyik legbeszédesebb tagja volt, és kiabálásba átcsapó, magas hangját két emeletről feljebb is fel lehetett ismerni. Az egyik legjószívűbb teremtés, akivel valaha találkoztam és egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Vele szembe lakott Olcay, aki miatt akárhányszor csak török beszédet hallok, nem tudok nem káromkodásra asszociálni. A többi török szerint nagy szerencse, hogy rajtuk kívül nem értette senki más, amit mondott. Olcay mellett lakott a német Daaaaaavid, akinek majdnem sikerült 0 kredittel befejeznie a félévet, pedig egy nagyon rendes srác. Vele szemben lakott a dél-koreai Steve, akire biztos bukhatnak a koreai csajok, mivel a heti 4-szeri gyúrás rendesen meglátszik rajta. Főleg ha még azt is meg tudják, hogy megvan neki a Dragon Ball manga. A legkisebb szobában lakott az egyik legnagyobb forma, a legelvetemültebb lelkületű görög Szpirosz. Arra nem sikerült rájönnöm, hogy a fű miatt lett ennyire beteg elméjű vagy emiatt füvezik annyit. Mellette lakott az iráni Amin, akivel szintén igen jóban voltam.  Vele szembe pedig a folyosó másik magyarja Ricsi tartózkodott, aki tovább öregbítette a magyarok hírnevét, ha már én a shame of Hungarians voltam. Velem szemben lakott a koreai Szingi, aki tipikus távol-keleti lányként, húsz évesnek néz ki, pedig velem egy napon ünnepelte a harmincadik szülinapját. Mellette lakott a szingapúri (?) Sasa, akivel elsők között találkoztam a félév folyamán, de kis túlzással akkor láttam egyben utoljára is. És végül a folyosó legvégén, a legnagyobb szobában lakott a tizenötös.

És ez csak az első emelet volt. Ugyanúgy hiányozni fog a többi emelet is, a második emelet a portugál-spanyol kolóniával. A testvér emeletünk, a harmadik, akik kollektíve 800 joint elszívásával fejezték be a szemesztert. Igaz a negyedik és az ötödik emeltről az egyetlen emlékem, hogy nem mertük felküldeni Gyümölcsfalva lakóit hozzájuk a lifttel, mert féltünk, hogy megeszik őket. Tény, hogy a Marcushof lakóival kerültem a legjobb barátságba, de azért a többi Erasmusos barát is hiányozni fog. Végül, de nem utolsósorban a magyar kolónia, akik nélkül azért messze nem éreztem volna ennyire jól magam. A már említett Ricsi; Vince a másodikról, aki a biciklitúrákért felelt; a tiszteletbeli Dinner club tag, Ági aki nélkül nem sok magyar kaját ettem volna a félévben; a focikat szervező Daniel; de Zsuzsi és Gergő sem maradhat ki a sorból.

 Mint a felsorolásból is látszik, holland barátból nem sokra tettem szert. Egész pontosan nullára. Még pontosabban kettőre, Tammy-ra és Maartenre Amerikából… Az más kérdés, hogy hiába laktak 1 órára tőlem, egész félév alatt nem sikerült meglátogatni őket. Facebookon bepakoltam külön csoportba a Hollandiában megismert emberek, és a 85 új ismerősöm közül összesen 1 db volt holland, ő is valami random arc, akivel párszor együtt fociztunk.  Szóval szinte kizárólag nemzetközi diákokkal lógtam, így sok érdekességet nem tudok a holland emberekről megosztani. Ami viszont biztos, hogy a nagy többségük magas és vékony. Egyféle hajviseletet ismernek, ezt a félhosszú kicsit hullámos hajat, amilyet Rumi is hordott hőskorszakában. Állítólag arrogánsak is, bár erről személyes interakció hiányában nincs igazán tapasztalatom. Viszont ami biztos, hogy magyar lányok átlagosan két ponttal jobban néznek ki, mint a holland lányok. És nem elég, hogy a lányok kevésbé szépek (szigorúan a magyarokhoz viszonyítva), még kevesen is vannak, legalábbis Delftben. Az emeletünk 24 lakójából 4 volt a lány, és ez az arány egész városra jellemző volt.   

Maga Hollandia egyébként egy nagyon szép ország, bár nekem hiányoztak nemcsak a hegyek, de még a dombok is. Nagyon élveztem a 155 nap ittlétet, de hosszabb távon inkább máshol élnék, nem is a domborzat hiánya miatt, hanem az időjárás és a túlzsúfoltság okán. A vidéki tájkép a csatornákkal elhatárolt földeken legelésző tehenekkel nagyon idilli, azonban a nagy népsűrűség miatt szinte lehetetlen 5 km-t megtenni, hogy egy településbe vagy legalább egy autópályába ne ütközzünk bele. A várások is nagyon hangulatosak, sűrűn beépített, barna téglás házaikkal és utcáikkal, de egy átlagos amszterdami épület szélessége a pestiek felét sem éri el. Hollandia az egyik, hanem a legfejlettebb ország infrastrukturálisan Európában, ennek is köszönhető, hogy az ország egyáltalán létezik, és nemcsak hogy létezik, de virágzik is, azonban ennek is köszönhető, hogy olykor a túlzsúfoltság érzése fogja el az embert.   

Többen kérdezték (ez két embert jelent), hogy melyik látnivaló tetszett legjobban Hollandáiban a vörös lámpás negyeden kívül, erre egyértelmű a válasz: az Anne Frank ház. Ez részben annak is köszönhető, hogy mindig is érdekelt a második világháború, részben pedig annak, hogy egy hónappal előtte olvastam el a naplót (másodjára).

Az egyik dolog, ami biztosan nem fog hiányozni Hollandiából, az az időjárás. Nagyon hideg sose volt, azonban az állandóan fújó szél, a 14 fokos június és a minden második nap szürke maszlagba boruló ég eléggé lelohasztó tud lenni, főleg amikor jönnek a hírek az otthoni 30 fokról. De a legrosszabb egyértelműen a szél volt. Korábban nem volt semmi bajom a széllel, jól megvoltunk, és igazából most sincs bajunk egymással, csak Hollandiában ne kelljen szélben bicajra ülni. Akármerre ment ugyanis az ember a szél mindig szembe fújt, ha keletnek, ha nyugatnak, ha délnek, ha felfelé, ha lefelé, ha körbe a szél állandóan szembe fújt. Ha menet közben 180°-os fordulatot vettünk, akkor is szembe fújt. Olyan, mint a rajzfilmekben a főszereplőt követő kis esőfelhő, csak itt a szembeszél követ.

A másik dolog, ami szintén nem fog hiányozni az az étel. Nem mondom, hogy végigkóstoltam az ország összes ételkülönlegességét, de amit ettem, ahhoz képest a VMG menza egy három csillagos Michelin étterem. És mivel még drága is, így jobb híján mindenki főzőcskézett a koliban. Legalább megtanultam főzni, igaz ahova eljutottam, mások onnan szoktak kezdeni megtanulni főzni… Az egyetlen kaja ami hiányozni fog az a Kapsalon. Persze ez sem holland, hanem török, azaz török-holland (mivel Törökországban sem kapható). Ez a gyros tálhoz hasonló kaja, volt a bőségnapjaim csúcspontja. Ha megérdemeltem egy hosszú nap után (ha nem), ha túl voltam egy zh-n vagy egy vizsgán, ha leadtam egy házit mindig lecsúszott egy.

Maga az egyetem viszont nagyon jó volt. Építőmérnök képzésen simán TOP 20-ban benne van az egész világon, de van olyan oldal, ahol pl negyedik helyen van rangsorolva, olyan egyetemeket megelőzve, mint az MIT és a Stanford. Így félév tapasztalat után bátran állíthatom, hogy ez a helyezés a teljes mértékben megérdemelt. Az oktatás színvonala igen magas, a cégek rengeteg pénzt belefektetnek a kutatásba (diplomamunka írásakor még pénzt is lehet keresni), az egyetem igen jól és korszerű eszközökkel felszerelt. De cserébe rengeteget is kell tanulni, viszont ennek meg is lesz az eredménye, hiszen a holland cégek világhírűek a műszaki élet szinte minden területén. Erről tanúskodik az ország páratlan infrastrukturális kiépítettsége, de pl Dubaiban a pálmaszigeteket is holland cég hordta össze.

A bejegyzés és egyáltalán az egész blog végére természetesen nem marad más hátra, mint talán az ultimate, 15 milliós kérdés: USA vs Hollandia. A kérdés, hogy mindent egybevetve melyiket csinálnám újra Amerikát vagy Hollandiát.

Mindkét félév hihetetlenül élménygazdag volt, felejthetetlen emlékekkel gazdagodtam, fantasztikus embereket ismertem meg és lenyűgöző helyeken járhattam. Természetesen mindkét helyen voltak, olyan dolgok, amelyek a magyaros beidegződésemmel kevésbé nyerték el a tetszésemet (amerikai pazaralás, holland időjárás stb…). Íme egy kis összehasonlítás, hogy melyik szempontból melyik félév volt a jobb.

Nemzetközi társaság:                     Hollandia > USA

Kaja, pia:                                              USA > Hollandia

Egyetem:                                             Hollandia > USA

Látnivalók:                                          USA > Hollandia

A következő félévben biztosan itthon leszek, szóval a blog itt most véget ért. De azért nem tervezek az elkövetkezendő 75 évemben egy helyben dekkolni a szobámban, szóval ha legközelebb is világgá megyek (amely már tervezési fázis alatt van), újból jelentkezek, hogy legyen mit ne olvasni. Köszönöm annak, aki eddig követte a bejegyzéseimet, figyelemmel kísérte jelentkezéseimet, és remélhetőleg már Pityu is eljutott a floridai posztokig.  

A válasz pedig a 15 milliós kérdésre nem lesz meglepő:

Ukraine and Poland

USA