Diósdról a nagyvilágba

Mivel nem akartam kockára tenni nehezen megszerzett törékeny egészségemet, így inkább kihagytam a szombat délelőtti focit és aludtam egy nagyot. A szombat délutánból meg pont annyira emlékszem, mint a Stir of echoes-ra, azaz semennyire. Szombat este bementünk egy kisebb társasággal (ez olyan 10-15 embert takar) a központba egy pizzériába, ahol megvacsoráztunk, majd a többiek átmentek egy közeli bárba, de én tekintettel a másnapra inkább visszajöttem, ugyanis vasárnap hosszú nap várt rám, amely előtt nem ártott kipihenni magam. Egy pizza egyébként 9-10 euróba kerül, szóval pizzériába se fogok járni minden második nap. Nem egy Black Dog vagy Pizza Boy.  

Vasárnap egy kis biciklizés volt tervbe véve, még pedig Hágába, pontosabban ki a Hága tengerparti részére. Mivel vasárnapra elég cudar idő kerekedett (havazás, hideg, szél), így mindössze hatan gyűltünk össze a kis kirándulásra. Igaz több mint tízen jelezték részvételi létszámukat, azonban nagyon sokan „elaludtak”, és az időre való tekintettel csoda, hogy hatan összegyűltünk. Egy török, egy finn, egy amcsi, egy szingapúri (Sng), Vince illetve én alkottuk az elemekkel hadakozók csapatát. A havazással igazából szerencsénk volt, mivel csak reggel meg délután havazott erősebben, amíg úton voltunk addig csak kis szállingózás volt. Az ország fantasztikusan ki van építve bicikli utakkal, így szinte bárhova el lehet jutni biciklivel. Hágába az út egy órát vett igénybe, ami szebb időben lehet kicsit kevesebből is kijön. A városban eltekertünk az elmúlt hétvégi bejegyzésben már bemutatott pár nevezetesség mellet, majd Scheveningen felé vettük az irányt, amely Hága mellett a tengerparton fekszik. A part felé közeledve a szél fokozatosan kezdett megerősödni jelezvén az Északi-tenger közelségét. A partra egy, vele párhuzamosan futó, beépült homokdűnén keresztül lehet kijutni. A dűne tetején állva pedig bizony, ha körbenéz az ember azt látja, hogy a tengerszintje magasabban van, mint a dűne mögött fekvő város. Furcsa egy látvány. Ezután a biciklinket a hónunk alá csapva kisétáltunk a vízhez, amelyet egy 60-70 méter széles homokos plázs választ el a parti sétánytól. Pár fénykép ellövése után pedig sétálhattunk vissza a sétányra a biciklikkel a hátunkon. Majd eltekertünk Scheveningen egyik nevezetességéhez a Pier-hez (Móló), amely egy hatalmas fedett móló üzletekkel és éttermekkel, de még kilátótornya is van. A Pier-en látszik, hogy fénykorát pár évtizeddel ezelőtt élte, és bér kicsit ütöttes-kopottas, azért még ma is üzemel. Aminek mi felettébb örültünk, ugyanis a parton olyan erős szél volt, hogy az ujjaink – legalábbis az enyém – szinte lefagytak, így a móló fedett folyosóján egy kicsit kiszabadultunk a szél és a hideg marcangoló szorításából. Ezután beültünk egy Burger Kingbe, ahol megebédeltünk és felmelegedtünk, majd visszatekertünk Hágába, ahol a török srác meg Vince benéztek még egy múzeumba, de én a többiekkel együtt inkább visszatekertem Delftbe. Igaz, hogy hideg meg szél, de azért bőven megérte a kis kirándulás. Valamikor jobb időben biztosan visszamegyünk még, főleg, hogy nem messze a várostól van egy-két elhagyatott náci bunker, amelyeket mindenképp meg akarok még nézni.   

Vasárnap este pedig egy újabb mérföldkő elé érkezett a Horror Tag. Míg a többiek a Kacsa vendéglőben gyülekeztek Érden, addig én a laptopom előtt gyülekeztem és skypeon keresztül jelentkeztem adásba. A szokásos egyórás trailerkeringő után sikerült kiválasztatnunk a Lake Mungo című filmet, amelyet én is letöltöttem, és miközben párhuzamosan néztük a filmet, a skype segítségével folyamatos hang összeköttetésben voltunk, de annyira, hogy még a film hangját is Érdről hallgattam. Sajnos a többiek hangja nem mindig jött át érthetően, pedig még a hegyekbe is kimentem, de így se lett jobb az adás. Viszont a filmet jobban tudtam követni, mivel a film közbeni poénkodások éppen emiatt kevésbé jöttek át, de összességében azért csak Kacsa kanapéján kucorogva az igazi a Horror Tag.

A parti dűnén

Csoportkép

Kinn a plázson

The Pier

A Nagyszálló a mólóról

Az út vége

Az elmúlt két napban nem sok érdemleges esemény történt. A csütörtöki napot még a szobám fogságában töltöttem a gyógyulás folyamatának elősegítése érdekében, aminek köszönhetően péntekre már csak egy kis hőemelkedésem maradt (ami szombatra el is múlt).

Minden évben van 3-4 nagy buli a Marcushofban, amikor más kolikból is ideözönlenek a népek, és ezek a bulik állítólag igen jól szoktak sikerülni. Péntek este lett volna az első idei buli, amely a Back to School fantázianévre hallgatott. Azonban a nagy szervezkedés eljutott a DUWO (kollégiumokat birtokló és vezető cég) fülébe, akik fogták és lefújatták a party-t a diákság nagy szomorúságára. Hivatalosan az az indok, hogy az ilyen nagy eseményeket 4 héttel az időpont előtt be kell jelenteni a városházán, és mivel ez nem történt meg, ezért arra kérik a szervezőket, hogy fújják le a dolgot. Én se örültem neki, hogy elmarad, de miután mesélték a többiek, hogy tavaly egyszer-kétszer a rendőrség vetett véget a mulatságnak, meg tudom érteni a DUWO álláspontját, de akkor is… Mivel a Marcushof mulatság elmaradt, így sokan átruccantak a vonattal 15 percre lévő Rotterdamba bulizni, de mi inkább itt maradtunk a koliban, ahol egész este beszélgettünk. A kis party feelingről az a pár francia srác meg lány gondoskodott, akik lefekvéskor még a folyosón hupákoltak meg kiabáltak.

Időközben megkaptuk az első házijainkat is. Use of Underground Spaceből és Underground Spcae Technology-ból is a negyedév során írni kell majd egy 6-8 oldalas tanulmányt valamilyen témából. A tanulmány beadásának határideje még ugyan odébb van, de jövő héten be kell adni…le kell adni…, hogy milyen témát választottunk, illetve arról írni kell egy kis előzetest. Mivel előbbi tárgyból csoportban kell elvégezni a feladatot, ezért arról sokat nem tudok nyilatkozni még, de az Underground Spcae Technology-ból már kiválasztottam a témámat, ami nem más lesz, mint a submerged floating tunnels, azaz vízben lebegő alagutak. Ez nem vicc, ilyen tényleg létezik. Pontosabban nem létezik, mivel sose építettek. De tervbe van véve és Kínában talán már egy prototípust is elkészítettek. Szóval ha minden igaz erről fogok írni majd.

Jövő hétfőn meg irány újra az iskolapad, nekem ez lesz a nagy Back to School Party :D   

Ez a kép még a múlt heti hágai kirándulásról maradt

Hétfő este sajnos ledöntött egy kis betegség a lábamról, be is lázasodtam, emiatt úgy döntöttem, hogy kihagyom az óráimat és felgyógyulásomig a koliban töltöm a napokat. Viszont ennek köszönhetően meglehetősen unalmasan teltek a kedd meg a szerda. Mivel elég levert és tompa voltam ezért nem sok mindenhez volt kedvem, így a napom javarészét felváltva töltöttem semmittevéssel és az unatkozással. Viszont legalább kiderült, hogy a 22. Harcművészetek Nagy Tornájának döntőjében Son Goku és Ten Sin Han méri össze erejét illetve, hogy az Öszvér továbbra is keresi a Második Alapítványt. Szerda este pedig a folyosó török különítményével, Emrével és Sinannal valamint a német Daviddel kiegészülve megnéztük a Galata-Schalke meccset. Emre nagy Galatasaray szurkoló, így ő nagyon végig izgulta a meccset, viszont Sinan nagy Besiktas drukker, így ő azért titkon örült a Schalke góljának. Nem volt rossz meccs, de lehet a Milan Barca meccs nézésével jobban jártam volna (https://www.youtube.com/watch?v=SKm5xQyD2vE).

Mivel a mai napomat is a szobámban töltöm (már jobban vagyok és lázam is lejjebb ment), ezért jut időm kicsit bővebben szólni a kollégiumról is. Az egyetemnek több kollégiuma is van, a Marcushof, ahol én lakom olyan 10 perces útra fekszik tőle biciklivel. Az épület 5 emeletes, minden emeleten van kb. 20-25 szoba. A szobák egyágyasak, és a többségükben van egy kis kagyló meg wc is, de akad néhány, amiben ezek nincsenek meg. Na itt laknak a magyarok. Pontosabban én és Ricsi szomszéd is ilyen szobában lakik, mivel ezek vagy havi 50-60 euroval olcsóbbak voltak a többi szobánál. Így, míg a többieknek csak a zuhanyzó és a konyha közös, addig a nekünk a wc is. Azonban az összes koli közül a Marcushof az egyetlen, ahol közös a konyha, minden más helyen minden szobához van külön kis konyha meg zuhanyzó, így a többi helyen nagyon pang a közösségi élet, mivel az emberek között nincs semmi interakció. Nálunk viszont szinte bármikor, ha kimész a konyhába, lesz ott valaki, aki éppen főzőcskézik vagy kajál, így a közösségi élet igen jó itt. Az összes kolesz közül a legjobb. Igaz maga az épület kicsit lerobbantabb, öregebb és koszosabb, mint a többi hely, de hát valamit valamiért. A szobám, amely az amerikai szobámhoz hasonlóan 119-es számot visel, meglepően, igazából indokolatlanul nagy, de legalább sok a helyem. A berendezés azonban elég egyszerű, egy polc, egy ruhásszekrény, amibe alig fér bele egy-két ruhám, egy ágy, egy íróasztal meg egy hűtő. Mondjuk valószínűleg ezért ezek voltak a legolcsóbb szobák (akit érdekel: 360 euro/hó a koli ára, és ez a legolcsóbb kategória).      

A szombat délelőtt egy szokásos (remélhetőleg ez a jelző a későbbiekben is megmarad) focival kezdődött a delfti Casino mufun. Egy sebtében összeállított Dél-Amerika – Európa rangadót játszottunk, a cseh, holland és 2 magyar játékosból összeálló Európa-válogatott végül 15-11-es győzelmet aratott. Még szerencse, hogy nyertünk, mert itt nem lehet véletlenül rátenyerelni a restart gombra. A szombat délután nagyrészt pihenéssel, kis főzéssel és valószínűleg az előző poszt megírásával telt.

Vasárnap azonban már mozgalmasabb nap volt tervbe véve. Napközben ugyanis egy kisebb társasággal felkerekedtünk a szomszédos Hágába várost nézni. Kis tudnivaló Hágáról: az ország fővárosa Amszterdam, és ez még az alkotmányban is rögzítve van. Azonban azt leszámítva, hogy Amszterdam a legnagyobb és leghíresebb város semmi nem indokolja a fővárosi címét, ugyanis szinte minden közigazgatási hivatal Hágában található. Itt székel a parlament, itt vannak a minisztériumok, itt a kert, itt lakik és dolgozik a királynő csakúgy, mint a miniszterelnök és a nagykövetségek is itt találhatók. Emellett a városban számos nemzetközi szervezet is székel: Nemzetközi Bíróság, Nemzetközi Büntetőbíróság, Nemzetközi Törvényszék, Europol de még a Ruandai Nemzetközi Törvényszék is itt van. Maga a város 10 perces vonatútra van Delftől (4,40 euro a retúrjegy), szóval jobb időben biciklivel is bőven lőtávol belül van. Részegen pedig még télen este gyalog is, bizonyította ezt a görög Szpirosz, aki vasárnap este hazafelé sétálva Hágában kötött ki a koli helyett.

A 9 fős városnéző csapat élére lelkesedésem által vezérelve én álltam, szinte már csak az esernyő hiányzott a kezemből. Szóval következzen a Discovery fekáknak Hágára kíváncsi olvasóknak szóló rövid bemutatása. A vasútállomás a toronyépületekkel tarkított üzleti városrészben található, amelynek közvetlen szomszédságában terül el az óváros. Elsőként a város egyik főterének számító Plein-t látogattuk meg, ahol maga a miniszterelnök is gyakran feltűnik, mivel az egyik sarkon álló épületben van a dolgozószobája. Itt található továbbá a híres Mauritshuis (igaz sose hallottam róla előtte), ahol számos Vermeer (Lány gyöngyfülbevalóval, Delfti látkép) és Rembrandt festményt tárolnak, azonban mivel jelenleg felújítás alatt áll az épület, ezért nem tudtunk bemenni. Ezután átsétáltunk a Binennhof épületkomplexumán, amely egykoron palotának épült, jelenleg pedig kormányépületként funkcionál. Az épület északi szomszédságában még mindig megtalálható az egykori VÁLYÚÚ!! vizesárok, amelyben jelenleg kacsák úszkálnak. Az út túloldalán terül el az óváros hangulatos bevásárló utcáival, egy elegáns fedett bevásárló utcával (Passage). Miután körbesétáltuk az óvárosi rész elindultunk a 16. században épült Paleis Noordeinde felé, ahol a nemrégiben lemondását bejelentő Beatrix királynő dolgozik (lakni a vasútállomás közelében lakik egy másik kastélyban). Ezután pedig kisétáltunk a Békepalotához, amely megérne önmagában is egy kisebb bejegyzést (amire talán sor is kerül valamikor). A századforduló környékén épült Békepalotában székel többek közt a Hágai Nemzetközi Bíróság, amely Dzsínó hitvallásának megfelelően elítéli a rosszakat (egyébként az ENSZ elsődleges bírói szerve). Az épület ötlete egy 1899-ben összeülő békekonferencián merült fel, mint a béke szimbolikus épülete, és egy vitás kérdésekben döntő testület székhelye. Azonban az első világháborút a nagy igyekezet ellenére sem sikerült megelőzni. Az épület belsejét csak előre bejelentkezve, vezetett csoportokban, havonta párszor lehet megtekinteni, így nekünk maradt az ingyenes látogatóközpont. Miután kinézelődtük magunkat visszasétáltunk a belvárosba ahol beültünk egy pubba, majd a fél hetes vonattal visszagördültünk Delftbe.

A napi programnak még nem volt vége, ugyanis az egyik amerikai cserediáknak, Katie-nek aznap volt a szülinapja, és ennek örömére szervezett egy szülinapi vacsorát az egyik helyi étteremben, ahova majd húszan gyűltünk össze. Az étterem kicsit drága volt, és az ételadag is lehetett volna nagyobb, de azért így is jól éreztük magunkat.

A biciklim egyelőre nagyon jól funkcionál, eddig semmi baja nem volt és a sarki boltot leszámítva mindenhova ezzel közlekedek. De itt (szinte) mindenki ezt csinálja. Néha már túl nagy is a bicikli forgalom.

Jövő héten igyekszem írni kicsit a koliról, de előtte muszáj megemlékezni még a székekről. Nem tudom, miből készültek a koli gyönyörű piros műanyag székei, de hogy akárhányszor, ha felállsz róla és a konyhában odamész a fémből készült pulthoz vagy csak fel akarod emelni a lábas fedelét garantáltan megcsíp az áram. Nem is kicsit. A mai nap odáig jutottam, hogy főzés közben inkább a radiátoron foglaltam helyet.

A Plein

A Binnenhofnál (William (BEL), Alex (GRE), Aasavri (IND), Ricsi (HUN), Andrea (ITA), Gil (USA), én, Alessandro (ITA), David (GER))

Madár ül a fején (I Vilmos lovas szobra)

A Binnenhof a vizesárok felől

A királynő itt dolgozik

A Békepalota díszes kapuja

A Békepalota

A csütörtöki napon beköszöntött az eddigi legótvarabb idő, ami remélem meg is tartja a címét az elkövetkezendő 5 hónapban. Az egy dolog, hogy hideg volt, de ezt még apró szemcsékből álló jégeső is megkoronázta, amely mint ezernyi apró tűszúrás érződött az arcon biciklizés közben. Ráadásul ez a jég úgy odafagyott mindenhez, mint a Frozenben a srác keze a korláthoz. A bicajomról szabályos jégcsapokat kellett letördelnem, és az egész vázat egy vékony, de egybefüggő jégréteg borította.

Az egyetemen van egy Geo-Engineereket tömörítő szakkoli szerűség (De Ondergrondse), amelynek aznap délután lett volna (biztos volt is) egy Geo-Drink névre keresztelt kis meetingje. Az egyik finn sráccal (Sauli), aki szintén geotechnikát tanul elindultunk ide, azonban a hatalmas épületben nem sikerült megtalálnunk a találkozó helyszínéül megjelölt Coffee Corner-t, egyáltalán az épületben sem voltunk biztosak, szóval fél óra keresgélés után inkább visszamentünk a szobáinkba.

Péntek délután el lehetett menni megnézni a város központjában zajló nagy építkezést, amelyre fel is iratkoztunk Lucával (ITA) meg Saulival (GEQ FIN). A várost jelenleg kettészeli a Hága-Rotterdam vasútvonal, amelyet levisznek a föld alá, és így megszüntetik a város kettéosztottságát valamint új területeket nyitnak meg a fejlesztés előtt. A régi vasútállomás épületét is kibővítik, illetve új városházát is emelnek és még egy 7000 férőhelyes föld alatti bicikli parkoló is készül. Szóval igen nagy munkában vannak és ezt a nagy munkát mentünk el megnézni.

Este pedig a második emeleten lakó spanyol kolóniával benéztünk a belvárosba, ahol éppen egy blues festival zajlott (azaz még most is zajlik). A kis bárokban fellépő együttesek azonban annyira megtöltötték a kis helyiségeket, hogy gyakorlatilag nem fértünk be, így 2 próbálkozás után inkább a Michiel de Ruyterweg, egy másik koli felé vettük az irányt, ahol egy D party zajlott. Ez annyit takart, hogy mindenkinek be kellett öltözni egy D betűvel kezdődő jelmezbe. A jelmez fogalma elég szabadon értelmezendő, így bőven belefért a fejre húzott Doritos chips zacskó, a nyakba akasztott Duwo colostok, Kacsa maszk, de volt aki rendesen beöltözött Drakulának. De a legnépesebb tábort a rajzolt dominót magukra akasztók, és egy D betűvel kezdődő szót magukra ragasztók alkották.

A koliban meglepően sok nemzetiség képviseli magát. Az első emelet elég vegyes képet mutat, szingapúritól kezdve törökökig sok nemzet felbukkan. A második emelet spanyol uralom alatt áll, a legtöbben Barcelonából jöttek, de van valenicai meg madridi srác is. Viszont nem tudom milyen spanyolok ezek (azt leszámítva, hogy jófejek), ugyanis se nem fociznak, se nem néznek focit, és még a madridi srácnak is én meséltem el, hogy mit játszott a csapat a MU ellen. A harmadik, negyedik, ötödik emeleten még nem nagyon jártam, de arrafelé pedig a latin-amerikaiak vannak túlsúlyban.

Kis érdekesség: a város átlagosan -2 méter tengerszint feletti magasságon fekszik.

Szerda este a Marcushofban

Minden biciklit ki kell kötni

Delft látkép

Az épülő földalatti vasútállomás

Bánópénz (HUN), Luca (ITA), Sauli (FIN)

Dominique The Duck (SWI)

Aurélien (FRA), Ricsi (HUN), Memo (TUR), Bánópénz (HUN)

Ezzel a héttel elkezdődött a tanítás, szóval túl vagyok az első óráimon is. Itt nem félévek, hanem negyedévek vannak, mindegyik negyedév 7 hét szorgalmi időszakból meg 1-2 hét vizsgaidőszakból áll. Tehát most tavasszal én két negyedéven keresztül leszek itt, a 3. és a 4. quarteren. Összesen 5 tárgyam ebben a negyedévben (Soil Structure Interaction, Risk and Variability in Geo-Engineering, Use of Underground Space, Undergorund Space Technology – Special Topics és Transport and Mechanics by Flow in Poreus Media). Azonban utóbbi tárgyat valószínűleg nem fogom megcsinálni, hanem csak bejárogatok rá, mivel hasznosnak tűnik, de 5 tárgy már elég sok lenne egy negyedévre főleg, hogy majd 1 hét alatt kéne levizsgázni mindből. A tanórák ugyanúgy 2*45 percesek, mint otthon, viszont itt a valóságban is 2*45 percesek, még nem volt olyan órám, amelyet ne tartottak volna végig. Az órák kicsit unalmasak (vagy csak én voltam fáradt), kicsit hosszúak, de mindenképpen hasznosnak tűnnek. Viszont az előadók kicsit furcsák, volt olyan tanár, aki bemutatkozás meg semmi bevezetés nélkül el kezdte mondani a tananyagot, de volt egy pszichopatán vigyorgó tanár is, bár szerencsére ő csak helyettesíteni jött be.

Kedd este egy portugál srácnak volt szülinapja, azt mentünk el megünnepelni a városközpontba. Igaz a srácot senki nem ismerte és senki nem is látta az este folyamán, azért így is elvoltunk (utólag kiderült, hogy a szülinapos srác egy másik helyre ment egy másik társasággal, szóval a szülinapja azért nem maradt el). Először a Bebop nevű bárba tértünk be egy pár erasmusos diák társaságában, ahova időközben még több cserediák is megérkezett. Azonban akkora volt a kis helyen a tömeg, hogy pár török meg francia sráccal inkább úgy döntöttünk, hogy továbbmegyünk a Ruif nevű helyre, ahol eltöltöttük az éjfélig hátralevő 1-2 órát. 

Az építőmérnöki kar most ünnepli alapításának sokadik évfordulóját, amiről különböző programokkal emlékeznek meg. Szerda este például egy építőmérnöki bulira került sor, ahova azonban nem sikerült eljutnunk. A városban több kolesz is található, azonban mind közül állítólag a mi kolink, a Marcushof a legnagyobb party hely. Ennek megfelelően szerda este is kitört egy kisebb Erasmus party a második emeleti konyhában, amihez természetesen én csak a hármas sípszó után csatlakoztam, de azért így se maradtam le semmiről. Kis dumálgatás után végül a társaság egy része úgy döntött, hogy a várható felhozatalra való tekintettel az építő helyett az építész bulit veszi célba, majd egy jó húsz fős társasággal betekertünk a belvárosba, ahol a buli volt.

Még a szerda esti program előtt lementem az egyetem sportlétesítményére, ahol egy  ún. open soccer trainingre került sor. Ez egy laza fociedzésnek felel meg, azonban nincs semmilyen csapat meg ilyesmi, hanem csak a focizni és mozogni vágyók minden szerdán lejönnek ide, tartanak egy kis bemelegítő átmozgatást, majd fociznak egy órát. Nem mondom, hogy életem focija volt, de azért egy kis szintfenntartó edzésnek mindenképp jó volt, terveim szerint minden szerdán le fogok járni. A foci során 4 csapatot alkottunk, és rövid körmérkőzéseket játszottunk, amelyeket sikeresen mind elveszítettünk, mondjuk kapus nélkül nehéz nyerni. De sebaj, úgyis nem a részvét hanem a fontos.     

A hollandok ebédre általában szendvicset esznek, és csak vacsorára kajálnak főtt ételt. Ennek megfelelően a menzákon szinte csak szendvicseket lehet enni, de legalább azok is drágák. Így szinte mindenki este főzőcskézik a koliban, és ez az, amiért a Marcushof a legjobb koli közösségi szempontból. Ugyanis míg a többi koliban minden szobához van egy kis konyhai részleg, addig itt minden emeleten közös konyha van, ahol este igen sokszor főznek közösen az emberek vagy csak társalognak kajálás közben. Viszont ez azt jelenti, hogy mindenki látja mit szerencsétlenkedek főzés címszó alatt, emiatt az első tényleges főzésemet délutánra időzítettem, amikor senki nem volt a konyhában. Csináltam rizsát meg husát, igaz a husa kicsit száraz lett, kicsit ízetlen, de legalább én csináltam. 

Időközben a társaság is kezd összeérni. Több mint 100 Erasmus meg cserediák jött ebben a félévben Delftre, és ennek jó ha csak a tizedét vagy ötödét ismerem, de szinte mindennap megismerkedek új arcokkal. Szóval nem lesz rossz ez a félév sem.

Este a belvárosban (Ricsi, David (GER), Charlotte (DEN), Vince)

Az építőmérnökök épülete

A könyvtár épülete

Bicikli parkoló a campuson

Szombat délelőtt végre focival kezdődött a napom. A több mint 2 hónapos futball elvonás után igen jól esett egy kis foci. A harmadik emeleten lakik egy magyar srác (Dániel), aki itt tanul és hétvégenként el szoktak járni focizni pár sráccal a koliból. Ez alkalommal én is csatlakoztam hozzájuk (remélhetőleg nem utoljára), így szombat reggel, azaz 11-kor fog vacogtatva lesétáltunk a közeli játszótéren található pályához, amely igen erősen emlékeztet az érdligeti pályára a Casinonál. Ugyanolyan ótvar, egykoron műfűnek szánt, de ma már inkább szőnyeg borítja a pályát, mint ott. Ha kicsit magasan rúgod meg a labdát, már szaladhatsz is érte, hogy visszahozd a világvégéről. És ha nem vigyázol még Hajduk Áron is felkenhet a palánkra. Viszont legalább nincs camping mellette, és főleg nincsenek sutyerákok meg cigányok akik tizesével akarnak beállni focizni. Szóval a pálya lehetne jobb is, de szerencsére a foci színvonala magasan verte a ligeti mufu focikat, így alaposan elfáradva és egy igen jót játszva érkeztünk vissza a szobánkba.

A délután pihenéssel és pakolászással telt. Míg este átugrottam Callumhoz és Adamhez, az ausztrál srácokhoz, akikkel még Schipholon ismerkedtem meg. Dowwal, egy Amerikában tanuló olasz-holland sráccal kiegészülve megittunk egy-két sört, majd betekertünk a belvárosba, ahol a tervek szerint találkoztunk volna pár másik sráccal. Egyik egyetemi tanárom szerint az a legjobb terv, ami nem valósul meg, igaz nem pont ilyen tervre értette, de a lényeg, hogy ez a terv sem valósult meg, mivel nem találtuk meg őket, így jobb híján beültünk a Ruif nevű pubba, ahol még eldumálgattunk egy pár órát. Mivel nekem ekkor még nem volt biciklim, így Callum mögött a csomagtartón utazva fuvaroztak, amely meglehetősen kényelmetlen volt, de legalább nem kellett gyalogolnom a mínusz fokokban.

Vasárnap délelőtt nagy része alvással és pihenéssel telt, majd megvettük Ricsivel a bicajainkat. Az ötödiken lakik két srác, akik bicajokban utaznak. Valahonnan szerváltak két bicajt, amelyet kicsit összepofoztak, majd eladták az érdeklődőknek, jelen esetben nekünk. Az enyém 80 eurot kóstált, kicsit rozsdás, kicsit kopott, kicsit öreg, de a lényeg, hogy gurul és működik a fékje, és egyébként teljesen korrekt.

Délután betekertünk Vincével és Ricsivel a belvárosba (ezúttal szerepet cseréltem és én voltam a Szállító, míg Ricsi a potyautas a csomagtartón) és kicsit körbenéztünk. Megnéztük a tágas és gyönyörű főteret, amelynek egyik végében a Városháza gyönyörű épülete, míg a másik végében a Nieuwe Kerk (New Chruch) temploma magasodik. Utóbbi egész Hollandiában a második legmagasabb templomtorony, és többek közt itt van eltemetve Hallgatag Vilmos is, akinek még kicsit utána kell olvasni pontosan mit is csinált. Egyébként a Nieuwe Kerk a neve ellenére is több mint 500 éves, persze a tőle nem messze emelkedő Oude Kerk-hez (Old Chruch) képest, amelyet 1246-ban emeltek, valóban fiatal. Utóbbi templomban található a híres festő Vermeer sírja is, aki szinte egész életét Delftben élte le. A templom tornya építés közben jelentősen megsüllyedt, így majd két méterrel tér el a torony tengelye a függőlegestől. Maga a belváros nagyon hangulatos és szép hely, tele vörös téglás épületekkel, utcákkal és kis csatornákkal.

Este a koli konyhában volt egy kisebb spontán összeröffenés magyarokkal, szingapúriakkal, később spanyolokkal (többségük Barcelonából).  Majd nyugovóra tértünk, mivel másnap elkezdődött a tanítás.

Az idő egyelőre elég ótvar errefelé. Meglehetősen hideg van, 0 fok körül. És az időjárás óránként tud változni, hóesés, napsütés, eső váltja egymást a szürke, felhős, semmilyen idővel. Szóval nem egy Florida, de remélhetőleg nemsokára lesz ez jobb is.

Zárszóként kicsit a biciklikről. Az, hogy szinte mindenki biciklivel jár az talán nem újdonság, viszont ami engem meglepett az a körülötte zajló biznisz. Úgy adják-veszik az emberek a bicikliket, mint a cukrot. Újat abszolút nem érdemes venni, mivel nagyon sokat ellopnak, meg eleve nem is igazán törődnek a bringájukkal az itteniek. Mivel rengeteg a cserediák, akiknek csak egy félévre vagy egy évre kell, ezért nagyon keresettek a használt bicajok, amelyek már 40 eurótól kaphatók. Emiatt virágzik second-hand üzlet, rengeteg helyen lehet venni használt bicajokat, amelyek közül van olyan, ami tűrhető állapotban van, de olyanok is vannak, amelyik szétesik alattad, amint ráülsz. Tényleg igaz, hogy 60 euro alatt nem érdemes bicajt venni, mivel bárki, aki olyat vett, később panaszolta, hogy eltört a váltója, kilyukadt a kereke, elszakadt a lánc, stb… Itt olyan bicajokkal közlekednek (most már én is), amivel otthon ki se mernék menni az utcára, annyira rozogák és ütött-kopottak, de itt félévre bőven megfelel. Rengeteg helyen látni az utcán szétlopott biciklik maradványait, amelynek már csak a fél váza maradt meg, de még mindig oda van láncolva az oszlophoz. Virágzik a bicikli tolvajlás is, a használt biciklik nem elenyésző része lopott, és a hüvelykujj vastagságnál vékonyabb láncot nem is érdemes venni. Végül a legérdekesebb adalék: a részegen hazafelé tántorgó diákok előszeretettel dobálják be a csatornába, vagy a sínekre a bicikliket, emiatt érdemes a belvárosban is lekötni a bicajt és lehetőleg nem a csatorna partjára állni :D

Nieuwe Kerk

Csatorna a belvárosban

Egy átmulatott éjszaka emlékei

Az Oude Kerk

A csütörtöki nap délelőttjére a hivatalos regisztráció volt a program. Ennek során aláírtuk a housing szerződést, illetve hivatalosan is beregisztráltunk az egyetemre. Ezután két óra dekkolás és semmittevés következetett, mivel a fennmaradó időben nem volt kedvem visszasétálni a koleszba. Ebéd után, 1-kor találkoztunk a Hilversum névre hallgató csapatom többi tagjával, hogy befejezzük a projektünket (YouTUDelft^TM), ezt annyira befejeztük, hogy inkább elhalasztottuk péntek reggelre. Délután hosszú, de legalább unalmas előadások voltak terítéken. Előbb a prezentációkészítés csínjáról-bínjáról kaptunk egy kis ízelítőt (nyilván így akartak ösztönözni, hogy a pénteki délelőtti projekt prezentációnkat ne csapjuk össze, de csak azt érték el, hogy rájöttünk, hogy tényleg összecsaptuk), majd pedig a könyvtárról, egészségbiztosításról és student and career supportról kaptunk tájékoztatót. Az előadásokkal több mint 3 óra eltelt, így volt vagy 6 óra, mire visszaértem a koliba, ami csak azért volt kevésbé tetszetős, mivel 7-kor már a vasútállomáson volt jelenésem.

Az elmúlt két napban az otthonról hozott szendvicseken éltem, azonban a készleteim a csütörtöki napra kimerültek, így elérkezett az éhezés főzés ideje. Mivel az alapos munkát nem szabad elkapkodni, ezért úgy döntöttem csak fokozatosan fedezem fel a konyhaművészet szépségeit, és első lépésként a mikróval kezdek. Így vettem a boltban egy mikróban elkészíthető tésztát, ami három perc alatt meg is melegedett. It’s something. Mindenesetre hétvégén már tényleg főzni fogok valamit, már csak azt kellene kisütnöm, hogy mit. Egyébként a diákok közül a legtöbben főzőcskéznek, mivel a kaja meglehetősen drága, így ha nem akarom az pénzem nagy részét kajáldákban elszórni, muszáj lesz nekem is fakanalat ragadnom.

Este 7-kor pedig Vincével lesétáltunk a delfti vasútállomásra, mivel az estét a szomszédos Hágában töltöttük. Ezek az úgynevezett Survival Activity-k az introduction week fakultatív programjai. Míg a napközbeni események kötelezőek (projekt feladat, előadások, regisztráció), addig az esti programok szabadon választhatók. Minden este van 2-3 Survival Activity, amelyre fel lehet iratkozni (főzőcskézések, társasozás, sörözés, kirándulás), én ezek közül a szerdai kocsmatúrára, és az e napi hágai kirándulásra jelentkeztem. A kicsit esős idő ellenére összesen olyan 20-an gyűltünk össze, így vonatoztunk el a 10-15 percre található Hágába. Egy másfél óra alatt körbesétáltunk a város központjában, megnéztük a főteret, a parlamentet, a városházát és a királynő hivatalát. Maga a város nagyon hangulatos és szép volt, valamikor minden bizonnyal nappal is visszajövünk majd körbenézni. A kis városnéző túra után pedig beültünk egy pubba, ahol kicsit felmelegedtünk, és 10 óra körül visszavonatoztunk Delftbe.  

A péntek reggel még befejeztük az utolsó simításokat a prezentáción meg egyszer-kétszer el is próbáltuk. Ezután élőben is elő kellett adnunk a munkánkat 4 zsűri, illetve 2 másik csapat előtt, akik ugyanebben a social network témában készítették el a saját projektjüket és prezentációkat. Délben pedig az építőmérnök épületben tettünk egy kisebb látogatást, megmutatták a termeket, laborokat, meg egyáltalán, hogy hol van maga az épület. Az irdatlan méretű épület szinte a legnagyobb az egész campuson, sok okosság beleférhet. Ráadásul valami elborult építészek azt találták ki, hogy az épület nézzen úgy ki, mint egy kamion (!), így végeredményben egy irgalmatlanul hatalmas beton kézigránát tankra hasonlít, amely még egy nukleáris apokalipszist is túlélne. Azonban minél tovább nézem az épületet annál jobban tetszik. Ez a faculty walk annyiból is jó volt, hogy összeismerkedtem a többi civil engineerrel, akik ebben a félévben jöttek. Egy finn meg egy ausztrál sráccal ráadásul közös óráink is lesznek, mivel ők is geotechnical engineerek, de a szerkezetesek között van osztrák és olasz srác is. Utána a finn meg az olasz sráccal elmentünk, betoltunk egy gyrost, majd a délutánt a szobában pihenéssel, pakolászással töltöttem. Este került sor az introduction week zárására, amelynek keretében kiosztották a legjobb projektnek járó díjat, amelyet Lionel Messi kapott. Utána az esemény beszélgetős-bulizós-ivós estébe csapott át, amely során igen jól összekovácsolódott a társaság, és sok új arccal is megismerkedtem.

Ha kicsit jobban kiismerem magam a környéken, akkor majd írok a koliról meg az egyetemről meg a városról meg mindenről. De így 4-5 nap után a legfontosabb konklúzió, hogy kifejezetten tetszik a hely :)  

Az egyetemre menet ezen az elforgatható hídon kell átmenni

 Hangulatos sarok Hágában

Sörözgetés Hágában

A Hilversum csapata

Az első nap programja egy rektori beszéddel kezdődött reggel 9-kor, amelyről sikerült kicsit elkésnem, mivel úgy gondolván, hogy térkép nélkül is odatalálok az egyetemre, pont az ellenkező irányba indultam el, mint kellett volna. Végül 15 perces késéssel, de sikerült beérnem a megnyitóra. De legalább nem én voltam az egyetlen, aki a reggelt kis városnézéssel töltötte, sőt a 15 perces késésemmel még egész jó időt futottam. A rektori beszéd után egy 3 órás előadás következett az egyetemről, meg hogy hogyan kell csapatban dolgozni és további unalmas dolgokról.

Egy gyors ebéd után pedig csapatokra lettünk bontva, és minden csapatnak egy projektet kell elkészíteni és pénteken prezentálni az eredményt. Én a Hilversum csapatába kerültem. A témánk a „social network” lett, és mivel nem adtak semmi támpontot, hogy pontosan mit is kéne csinálni, így elég lassan indult be a projekt. De végül csak kikerekedett valami a dologból, igaz a befejezése csütörtökre maradt. A csapatomban egy szingapúri, egy francia, egy spanyol, egy török, egy amcsi, egy portugál, meg erős meglepetésemre egy magyar srác is van (Vince), aki szintén BME-ről jött Erasmusszal, ráadásul szintén a kolinkban, a Marcushofban lakik, csak egy emelettel feljebb.  Miután a projekttel eltöltöttünk vagy 3 órát, kicsit elkezdtük unni a dolgot, meg el is fáradtunk, így a befejezését mára halasztottuk.

Ezután visszamentünk a koliba, ahol kicsit tettem-vettem, meg egy SIM kártyát is. A SIM kártyát számomra megfejthetetlen okokból konzervdobozban áruljak. Bicikli meg egy-két konyhai felszerelés vétele még hátra van, valószínűleg ez lesz a hétvége programja. Időközben kiderült, hogy kik laknak a szomszéd szobákban is, velem szemben egy szingapúri srác, mellette meg egy dél-koreai csaj lakik, mellettem az első posztban már említett magyar srác (Ricsi), vele szemben pedig egy afgán meg egy görög srác.

Este 8-kor hárman magyarok (Ricsi, Vince meg én) a görög, meg egy német sráccal elindultunk a Pub Crawl (kocsmatúra) nevű eseményre, amely szintén az Orientation week keretében került megrendezésre. Az eseményre 40-50-en gyűltünk össze és bejártuk a városközpont 3 kisebb kocsmáját, ahol megkóstoltuk a helyi söröket, miközben ismerkedtünk a világ minden tájáról érkezett többiekkel. Az utolsó, Ruif nevű helyen összetalálkoztam még két magyar Erasmus diákkal, egy lánnyal meg egy sráccal, akik vegyészmérnökök.

Maga a belváros nagyon hangulatosnak tűnt, keskeny kis utcácskák, amelyeket pár csatorna hálóz át. Van egy nagyon szép főtér egy hatalmas templommal meg a gyönyörű, tornyos régi városházával. Teljesen más hangulatú hely, mint a UNH volt.  

Leszállás Amszterdamban

Szoba