Diósdról a nagyvilágba

Vasárnap különváltak utjaink Rumiékkal. Míg ők bementek Delftbe várost nézni, addig én egy-két elintéznivalómmal foglalatoskodtam, valamint nekifogtam kitakarítani a szobát is, mivel másnap jöttek (volna) ellenőrizni a szobámat, hogy mekkora disznóólat csináltam benne. Már majdnem elkezdtem a munkát, amikor beállítottak a többiek, hogy nem megyünk-e le a tóra. Egy ilyen ajánlatot pedig nem lehet visszautasítani. Mivel Domáék elvitték a hadra fogható bicikliket, így hát más opció nem lévén, a fék, váltó és lámpa nélküli, defektes bicajommal tekertem le. Kicsit rázott a felni, de legalább így Kévin-t nem kellett cipelnem. A tóparton, tópartokon gyorsan elrepült az idő, megbeszéltük ki, hogyan, merre, meddig… mivel… Miután az utolsó napsugarak is eltűntek a lombkoronák takarásában, visszafelé vettük az irányt a koliba. Rám még várt a takarítás, amely szerencsére egész gyors kész lett, miután egy idő után Rumiék is visszaértek és besegítettek.

Este ezúttal Jonathan búcsúestéjére került sor, amely legemlékezetesebb momentuma az ajtóját teljesen befedő cellux háló lett, amelyet csak egy erős bodicsekkel sikerült áttörnie az áldozatnak. Pedig amennyi munkánk benne volt…

Hétfő reggel még elköszöntünk Jonathantól, miközben a takarítók tovasomfordáltak a háttérben, így egy hetet követően most se lett kitakarítva a konyha. Igaz az esti vízi háború nyomai nem tették tisztábbá, az eddig sem erről híres konyhánkat. Mindesetre Jonathan távozása közben ez volt a legkisebb gondunk. A mai napra amszterdami városnézés volt a terv Domáékkal, de előtte még el kellett tüntetni a nyomunkat a szobámból, az ellenőr lehet nem örült volna, ha még 3 gyerek cuccát megtalálja ott. Így hát bepakoltuk az összes cuccukat az egy hete a szobámban talált bevásárló kocsiba, majd betoltuk Kévin szobájába csomag megőrzésre.

Ezután végre elindulhattunk a fővárosba, Amszterdamba, ahol elsőként a Van Gogh múzeumot vettük célba. Szerencsére múzeum kártyákat sikerült lejmolnunk Zsuzsitól és Jamestől, így csak két belépőjegyet kellett vennünk a négy helyett, ami egy 15 euros múzeumnál 6 darab kapsalont jelent. A Van Gogh múzeumban megtalálható a festőóriás szinte összes legfontosabb képe, azaz az a Napraforgók sorozat (több napraforgós képe is van), a Krumplievők, a Csillagos éj, egy-két jellegzetes önarckép, valamint a Van Gogh szobája című kép, amely az Arles-ban található szobáját ábrázolja, és amelyet 2008-ban a Marika néni szervezte barakás Franciaország túrán láttunk is, legalábbis az ablakát. Ezután elsétáltunk a Heineken Experience-be, amelyet egy kis trükközéssel sikerült teljesen ingyen megtekintenünk (12 kapsalon). Ezúttal is James bizonyult megmentőnknek, aki úgy esett, hogy pár héttel előtte negyedmagával ellátogatott a Heineken Experience-be, de az e-ticketüket nem akarta beolvasni a beléptető masina a telójáról, így jobb híján kelletlenül beengedték őket, de meg kellett ígérnie, hogy nem használják föl többet a jegyeiket. Hát ők nem is használták föl még egyszer… A Heineken Expreience a Heineken sörgyár egykori gyárépületében berendezett nagyszerű interaktív kiállítás a márkáról, és egyáltalán a sörfőzésről. Lehet sört csapolni, malátát őrölni, nagyszerű BL pillanatokat felidézni, Heineken reklámokat nézni és még sok egyebet, miközben persze a sörkóstolás sem marad el. A végén a két újabb ingyen sör mellett ingyen sörnyitót is kaptunk volna, ha elsétálunk még 15 percet nemtudomhova. Szóval nem mentünk el, hanem helyette visszafelé vettük az irányt, ugyanis ezúttal Lilian búcsúestjén volt jelenésem. Rumiék ezúttal is még maradtak egy kicsit a városban, így nélkülük vonatoztam vissza. Ahol aztán kiderült, hogy DUWO ellenőrnek nyoma se volt napközben.

Az este folyamán az előző esti sérelmeket nem feledve, újabb vízi háború ütötte fel a fejét, amely végül Karim (harmadik emelet) egy emelet magasról, egy vödör vízzel való fejen öntésével tetőzött. Bár előtte nekem is volt „szerencsém” megtapasztalni, milyen eggyel föntebbről vizet kapni a nyakba.

Kedden elérkezett Domáék eltávozásának az ideje is. Doma és Anett már reggel leléptek, mivel dél körül már indult haza a repülőjük Eindhovenből. Míg Rumi, akinek a vonata csak este indult vissza Chemnitzbe, még tett egy fél napos biciklitúrát Hollandia sarkához. Sajnos azonban most nem tudtam vele tartani, mivel számomra meg ez volt az indulás előtti nap, így mindenféle teendőimmel kellett foglalatoskodjak. Elsőként például valahogy be kellett jutnom a szobámba, mivel az ellenőr zuhanyozás közben sikeresen kizárt a szobámból… Sikerült pont abban a 10 percben jönnie, amikor zuhanyt vettem, és hát hiába volt nyitva az ajtó, ő úgy gondolta bezárja. Én meg egy szál törülközőben rohangáltam, hogy megtaláljam a fickót, aki szerencsére még a koliban volt. Így azért erős lett volna elmenni a 20 percre fekvő DUWO irodába. Nem elég, hogy kizárt, még meg is buktatott a tisztaság vizsgálaton, mivel Rumi cucca egy bevásárlókocsival együtt ott éktelenkedett a szoba közepén. Ezután nekiálltam összepakolni a saját cuccomat, mivel a szombati rendrakás inkább szőnyegalásöprés volt, semmint igazi rendrakás. Ráadásul az ellenőr a konyhát sem találta rendben (amit azért nem csodálok), és ha másnap visszatérve nem talál ragyogó tisztaságot, akkor az elsőként távozó lakót megbüntetik pár száz eurora.  Ebben az a vicces, hogy az elsőként távozó Anthony már egy hónapja elment, biztos örült volna egy 200 euros csekknek ennyi idő elteltével. De ami a legszebb, hogy nem takarítanak már másfél hete a konyhában, majd ugyanők meg akarnak büntetni minket, mert nincs kitakarítva a konyhában. Így működik ez a DUWO. Lényeg a lényeg, este 6-kor összegyűltünk a konyhában és egy nagytakarítás keretében gyakorlatilag minden mozgatható tárgyat kidobtunk a konyhából, mivel a DUWO-nak ugyanúgy kell a konyha, ahogy egy éve átvették az első lakók, még a mikró se maradhatott. Így vagy egy fél falura elegendő konyhai berendezés és élelmiszer került eltávolításra. Közben Rumi is visszajött magányos túrájáról, majd azzal a lendülettel el is távozott, vissza Németországba. Én pedig visszaadtam a kölcsön bicajokat Gondár Petinek. Este pedig ezúttal már Michael, Ricsi és az én búcsúestémre került sor, amely végül egy kártyapartival zárult a harmadik emeleten.

Másnap reggel még volt egy utam természetesen a DUWO-hoz leadni a kulcsokat meg egy-két papírt, és egyben ez volt az utolsó útja a sokat látott biciklimnek is, amely sokkal kevesebb törődést, azaz javítást kapott tőlem, mint amennyit szolgálatai alapján megérdemelt volna. Végül fájó szívvel sorsára hagytam kulccsal a lakatban a koli előtt. Valaki még biztos jó hasznát veszi. Hogy az utolsó napom se teljen zökkenőmentesen arról a tisztaság őrének felbukkanása adott okot. Aki nem akarta tisztának titulálni a szobámat, mivel a konyha még a tegnapi 3 órás takarítás után sem nyerte el a tetszését (tényleg ez volt az összefüggés). Végül egy kis rábeszélés hatására csak odakerült az a pecsét a nyomtatványra. Ezután már nem maradt más hátra, mint egy utolsó kapsalon ebédre, majd búcsúzkodás a többiektől. Igaz ekkor már csak az emberek fele volt itt az emeleten, de így is nehezemre esett búcsút venni ettől a remek kis közösségtől és a Marcushoftól, ahova ezernyi emlék fűz.

A Delft – Amszterdam – Budapest hazaút pedig pont annyira volt izgalmas, mint maga a blog. Nekem igen, de másoknak valószínűleg kevésbé. Így a 155. napon véget ért a hollandiai tartózkodásom, de még jövő héten várható (bár ha ilyen ütemben fejezem be a blogot, akkor inkább jövő hónapban) egy utolsó befejező, bejegyzés.

Chill a tónál

Kévin

Jonathan utolsó vacsorája

Megy az aláírás osztogatás pólóra, zászlóra

Kévin, Amin, Sinan és Zsuzsi

Olcay és Szpirosz Jonathan ajtaja előtt

De Marcos ajtaja sem maradt ki a jóból

Doma az amszterdami virágpicaon

Van Gogh szobája

Napraforgók

Heineken sörgyár

Lilian's last night

Volt mi eltakarítani a konyhában

Ment is a munka