Diósdról a nagyvilágba

Az utolsó napokat egyben terveztem megírni, de rajtam nem kívülálló okokból, inkább mégse. Egyrészt hosszú is lenne, unalmas is meg amúgy is már rég írtam, szóval itt volt az ideje. Szokás szerint ezzel is elcsúsztam, mint a floridai beszámolóval, de előbb-utóbb az is kész lett.  

Július 5-én, pénteken dél körül befutott Doma és Anett, majd egy másfél órás késéssel Rumi is megérkezett. Ezután visszasétáltunk a szállásra, ahol lepakoltunk, pihentünk egyet, és miután Rumi megevett 3 lekváros-mogyorókrémes kenyeret elindultunk az aznapi első programra. Amely annyiból állt, hogy a szomszéd épületben lakó Gondár Petitől kölcsönvettünk két biciklit, amelyek utoljára fél éve voltak használatban, de szerencsére még működőképes állapotban voltak. Ági előtte lévő nap távozott el Delftből, és a két biciklije közül csak egyet sikerült eladnia, így a másodikat megkaptam én, így amíg nem sikerült rá vevőt találni, addig használhattuk az ő biciklijét is. Így hogy már három biciklink volt, már csak egyet kellett bérelni a boltból, ami jelentős költségcsökkentő tényező volt. És hogy hova lett az én biciklim? Hosszú történet, de összefoglalva februárban elromlott a dinamója (ettől még lehetett vele tekerni), áprilisban elromlott az első fék (ettől még lehetett vele tekerni) és elromlott a váltó is, amely beragadt a legnehezebb fokozatba (ettől még lehetett vele tekerni), májusban eltört a kitámasztója (ettől még lehetett vele tekerni), és az utolsó előtti héten defektet kapott, amely úgy is maradt, így megpecsételve a sorsát (bár ettől még mindig lehetett vele tekerni).

Szóval miután begyűjtöttük a négy biciklit péntek délután felkereked/ztünk Hágába. Körbenéztünk a belvárosban, majd kitekertünk a tengerpartra, ahol azért még – a magyar viszonyokhoz képest –elég hűvös volt, de annyira nem tudott hűvös lenni, hogy Rumi nem másszon bele a vízbe. Példáját Anett is követte, mi Domával meg kintről néztük, hogy fagyoskodnak a vízben. Egy gyors mekis vacsora után nekem azonban indulnom kellett vissza a Marcushofba, mivel ez volt David (GER) utolsó estéje itt, és ezen természetesen itt akartam lenni. Egyébként is a következő 5 napban mindig volt valakinek búcsúestéje. Szóval míg én visszatekeregtem Delftbe, addig Rumiék még maradtak kicsit a tengerparton ejtőzni. Mivel ez volt az utolsó péntek estéje a többségnek az első emeletiek közül, így közös megegyezéssel Rotterdam felé vettük az irányt még egy utolsót közösen bulizni. Ennek örömére az emelet nagy része el is jött, hogy utoljára kitomboljuk magunkat.

Azonban szombat reggel (Rumi mércével) már kelni kellett ugyanis Domáékkal Rotterdam szerepelt aznap a napirenden. Ráadásul eléggé sietnünk is kellett, mivel beterveztünk egy kis hajókázást a rotterdami kikötőben, aminek eléréséhez igencsak ki kellett lépni. De végül sikeresen elértük a hajót, amelynek örömére 3 órát sülhettünk a tűző napon a fedélzeten. Ugyanis Domáékkal nem csak Domáék érkeztek meg, hanem a kánikula is, amelyről nem is hittem, hogy Hollandiában egyáltalán létezik. Szóval 18 eurot fizettünk azért, hogy 3 órán át süljünk, de teljes mértékben megérte, ugyanis egész szépen lebarnultunk, de ami lényegesebb a kikötő igazán felejthetetlen élmény volt. Még úgy is, hogy a hajó csak a több mint 30 km hosszú rotterdami kikötő mintegy felét járta be, és a legelvetemültebb dolgokat nem is láttuk. A rotterdami Európa legnagyobb és egyben a világ egyik legforgalmasabb kikötője, egészen 2004-ig pedig nemcsak egyik, hanem egyenesen a legforgalmasabbja. Maga a kikötő több részlegből áll, ahol minden cégnek megvan a maga kis vagy nagy fogadódokkja és raktárépülete. A hajóval a kikötő közepe felé található Botlek nevű részlegig mentünk el, amely mint egy hatalmas faág ágazik ki a fő nyomvonalból. És még ezentúl terülnek el az olyan területek, mint a kikötő zászlóshajójának számító Europoort, ahol végeláthatatlanul sorakoznak az olajtankerek és tartályok, a hatalmas konténer terminál Maasvlakte, vagy a legújabb ékkő a koronán, a tengertől elhódított területen idén átadott Maasvlakte 2. Ennek a hatalmas kikötőkomplexumnak tényleg csak a csodájára lehet járni.

A hajókirándulás után lesétáltunk Rotterdam Manhattanjébe, azaz az Erasmus híd déli partján fekvő kis földnyúlványra. Az itt található hajóállomás sok évtizeden keresztül szolgált a New Yorkba induló óceánjárók kiindulási pontjaként. Bár jelentősége nyilván az óta már megkopott, de még mind a mai napig indulnak innen az Újvilágba járatok. Ennek mi is tanúi lehettünk, amikor a szemünk előtt dokkolt ki egy hatalmas óceánjáró, hogy megkezdje többnapos utazását a nagy víz túloldalára. És, hogy a régi szép időket visszaidézzék még zenekaros búcsúztatást is kaptak a pénz és időmilliomos utasok. Ezután sétáltunk még egy kört a városban, majd az előző naphoz hasonlóan, Rumiékat hátrahagyva visszaindultam Delftbe, mivel ezúttal Emre (TUR) búcsúestéjére került sor.    

Hollandia annyira sűrű hely, hogy a villamossín és az épületek nem férnek el egymás mellett, hanem csak egymás alatt (Hága)

Hollandiára jellemző köztéri furcsa (de kivételesen tetszetős) szobrok a tengerparton

A bátrabbja

Vacsora a parti sétányon

Lazulás az erkélyen

Két hónap után merészkedett ki valaki (természetesen a franciák) újra a tetőre Anthony balesete után (aki ennél az ablaknál vágta le az ujját)

David utolsó estéje

Erasmus híd és Rotterdam Manhattane

Úgy néz ki szeretik az ilyen épületeket

Európa narancslé terminálja a stílszerűen elnevezett Orange Star hajóval

Volt mindenféle hajó

Szárazdokkban dekkol egy nagyobb hajó

Hajómonstrumok

Fúrótornyok

Ennél kétszer nagyobb hajók vannak az Europoorton és Maasvlaketén

Átrakodás

Világok harca

Konténer kirakodás

Irány Amerika!