Lőn órarend.
Kedden és pénteken 3 előadásom is van, így ezek a legfárasztóbb napok a héten. Ez főleg amiatt igaz, mert elszoktam a 2*45 perces óráktól (bár az is lehet, hogy sose szoktam hozzá), és így az előadások végére, legyenek azok bármilyen érdekesek, már mindig számolom vissza a gyümölcsöket az órám. A szerdai meg hétfői napon mindössze egyetlen órám van, azok viszont pont reggel, ami felkelés szempontjából annyira nem előnyös, de legalább a nap hátralevő részét hasznosan tudom (tudnám) tölteni. A csütörtöki nap pedig a bőség napom. Ezen a héten annyiból változott a beosztás, hogy én voltam az egyetlen, aki nem tudott róla, hogy a szerdai óra elmarad. Miután megvártam a vmg-s házirendben előírt 15 percet, arra az elhatározásra jutottam, hogy valószínűleg én vagyok az, aki valamit nem jól tud, nem pedig a többiek. Miután kiderült a turpisság, hogy az óra tényleg elmarad, visszamentem a koliba aludni még egy órácskát, többre sajnos nem volt idő, mivel 11-kor meetingünk volt. Use of Underground Space-ből 3-5 fős csapatokban kell írni egy tanulmányt, és szerdán ültünk össze megbeszélni a részleteket. A csapatomban két holland Luuk (egy 30-40 éves fickó) és Jaap (Michael Caine fiatalon) található, illetve két cserediák, az ausztrál Linden és az osztrák Philip (Lothar Matthaus fiatalon). Az Erasmus diákok között rajtam kívül 3 srác van, aki még geotechnikát tanul, így az óráim többségén általában velük lógok: a már említett Linden és Philip, valamint a finn Sauli.
Időközben egyre otthonosabban mozgok a konyhában is. A mikró után már a villanyrezsóval is megbarátkoztam. És az elmúlt pár hétben már kikerült pörkölt, krumplis tészta és chili con carne is a Kirner Főzőstúdióból.
Szerda este lenéztünk a Ruifba, ahol szerdánként international night van, ami annyit takar, hogy ilyenkor több international diák fordul meg a bárban, mint máskor. Csütörtök este pedig az Aerospace engineer épületben volt egy kis nemzetközi összejövetel.
Vasárnap pedig ha jó idő lesz Leidenbe megyünk kirándulni.
Ruif
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.