Az utolsó teljes napra az Everglades meglátogatása maradt. Bár ahogy kivettem lehet többen megértik, ha azt írom, hogy arra a mocsárvidékre mentünk el, ahol a nagy propelleres motorcsónakokkal (ún. airboattal) szoktak közlekedni. Szóval ez (is) az Everglades.
Maga a mocsárvidék (igazából nem is mocsár, de erről majd később) Florida déli, délnyugati részét foglalja el. A vidéken két autóút vezet át, amelyek összekötik Miami-t Florida nyugati partjával. Északabbra a 75-ös autópálya található, amely ugyan gyorsabb, mint a délebbre fekvő 41-es főút, viszont cserébe kevésbé látványos, és még fizetős is. Ennek megfelelően mi a 41-es utat választottuk. Az út első része azonban így se volt túl látványos, mivel egy az útmentén húzódó csatornán és egy építkezésen kívül sok érdekeset nem lehetett látni, már amennyiben lehet ezeket érdekesnek nevezni. Így érkeztünk meg az első megállónkhoz az Everglades Safari Park bejáratához. Az út mentén több látogatóközpont is található, amelyek közül mi az előbb említett helyet néztük ki magunknak. Elsőként egy fél órás airboat túrát tettünk a mocsárban, ami igen emlékezetes élmény volt. Miközben az 1 m mélységű vízben (ezért használnak légpropelleres és nem hagyományos meghajtású motorcsónakot a környéken) száguldoztunk a hajóval, a vezetőnk sok érdekességgel szolgált a tájról. Többek közt, hogy valójában ez nem is mocsár, hiszen az Evergaldes vize, ha lassan is, de folyamatosan folyik északról dél felé. És hogy a vizenyős területből kiemelkedő kis facsoportokkal benőtt szigeteken nem is olyan rég még indiánok laktak, szomszédságukban mindenféle mérges kígyóval meg aligátorokkal. Az Everglades-t gyakran River of Grass-ként is emlegetik, ami igencsak találó név, tekintve, hogy a vizet egyes helyeken annyira egybefüggően borítja a magas szárú fű, hogy menet közben nem is látni a vizet, hanem olyan érzése van az embernek mintha motorcsónakkal egy réten közlekedne. Útközben sikerült látnunk két vadon élő aligátort is, meg egy pár random madarat. Az airboat túra végén pedig a látogatóközponthoz tartozó kis vadasparkban lehetett sétálni, ahol mindenféle korokodillal lehetett találkozni: nílusi krokodil, kajmán, crocosaurus, amerikai aligátor, gatoroid, bordás krokodil stb…
A látogatóközpont végeztével arra jutottunk, hogy nem fordulunk vissza Miami-ba, hanem inkább továbbmegyünk nyugat felé és kinézünk a Mexikói-öböl partjára. Az út további része már sokkal vadregényesebb környezetben vitt tovább, egy-két helyen még az útszéli csatornában ejtőző aligátorokat is lehetett látni. Egészen az út nyugati vége felé pedig „Panther crossing” táblák is megjelentek, amelyek a környéken élő párducok felbukkanására figyelmeztetnek. Sajnos párducokat nem láttunk, viszont nem bírtuk megállni, hogy a többi autós dudálása ellenére is félrehúzódjunk a szűk úton és gyorsan fényképezkedjünk egyet a táblával.
Végül sikerült kiérnünk Naples városkájába, amelynek szintén nem kell szégyenkeznie a híres, de főleg gazdag lakosainak számával. Ráadásul a szomszédságában elterülő mocsár igazán alkalmas terep luxus lakóparkok felhúzására. Elsőként megálltunk az igen csábító Cici’s pizza nevű étkezdében, amelynek nem csak a nevével csalogatta a magyar turistákat, hanem az 5 dollárért all you can eat menüjével is. Miután bepizzáztunk (és megnéztük, hogyan dobják ki a 10 percesnél régebbi pizzákat a kukába) elindultunk naplementét nézni a partra. Az más kérdés, hogy naplemente után 5 perccel értünk oda, így már csak a rózsaszínbe burkolózó eget és a fehéren habzó hullámok előtt szaladgáló madarakat tudtuk meglesni. Ezután bementünk a városka főutcájára, ahol sétáltunk egyet az elegáns luxus boltok és éttermek gyűrűjében. Egy félrészeg 60 éves (gazdag) nyugdíjas bácsika, pedig annyira be volt csiccsentve, hogy felismerte, hogy európaiak vagyunk, majd büszkén újságolta, hogy a felesége is magyar származású. Miután mindenki megörült, hogy mindenki magyar származású, az asszonyságtól megkérdeztük tud-e magyarul, mire félszegen csak ennyit felelt: „Budapest”.
Hazafelé menet a gyorsaság kedvéért ezúttal az I-95-ösön jöttünk, így este még volt egy kis időnk elnézni Fort Lauderdale éjszakai életébe is. Fort Lauderdale régebben híres (hírhedt?) volt vad egyetemista bulijairól, és bár ma is nagy party fellegvár, azért a hőskorszak már tovatűnt. Nagyon nem mentünk be egyik diszkóba se, csak körbenéztünk, de azért az így is lejött, hogy ez ég és föld Miami Beachhez képest. Kicsit mocskos, kicsit lepukkadt, kicsit zülledtebb, részeg fiatalok fetrengenek az utcán, szóval ez ilyen vidékiesebb. Sokáig most se maradtunk, mert másnap indulás volt hazafelé és még összepakolnivalónk is akadt.
River of grass
Airboattal az Evergladesen
Nílusi krokodilok a vadasparkban
Panther crossing
Naples post-naplemente
Naples főutcája
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.