Diósdról a nagyvilágba

Hét közben nem sok említésre dolog történt. Pénteken Michaellel hoki meccsen voltunk, a UNH csapata ezúttal a Lovell egyetem csapatával csapott össze és végül 5-2-es diadalt aratott. Ezúttal az edző feleségének széke helyett a B középbe ültünk be, ahol mi is együtt ordibáltuk a közönséggel a vendégcsapat minden egyes játékosának bemutatásakor, hogy „you suck!”. Az ellenfél kapusát pedig a „sieve” kifejezéssel illik illetni a meccs bármely szakaszában, de főleg a kapott gólok után. A döglött hal pedig ezúttal sem maradt el az első hazai gól után.

Szombaton ellátogattunk a Harvard egyetemre, amely Boston külvárosában található. Magamból kiindulva feltételezem, hogy nemcsak én vagyok az egyetlen, aki összekevergette Cambridge, Harvard, Yale, és a többi hírös egyetem nevét és hollétét. De ennek most vége, mint Jack Levine mágneses szalagjával a térdfájásnak. Szóval a Cambridge egyetem Angliában található. A Harvard egyetem pedig Cambridge-ben, mármint a Cambridge nevű városkában Boston mellett. A települést az angliai egyetem után nevezték el, innen jöhet a keveredés. Az MIT egyeteme nem messze található Harvardtól, kicsit közelebb Boston belvárosához. A Yale egyetem pedig a Connecticut állambeli New Haven-ben fekszik.

Szóval szombaton Tammyval, Luxmyval, Kate-tel, Bencével és Robival Boston, azaz Cambridge városa felé vettük az irányt. Egyúttal ez volt Jackson-nak, Tammyék újonnan vett fehér Ford Crown Victoria típusú autójának az első nagyobb útja (Jackson állítólag a 80-as években még fekete volt, de aztán átfestették fehérré).  Útközben ötször eltévedtünk Bostonban, és mikor egy útkereszteződés közepén sikerült teljesen elveszve megállnunk egy fószer legalább annyira együtt érzően röhögött rajtunk, mint Pityu legszebb árokszéli szaltójánál a Riminyáki-Tárnoki sarkán történt. A lényeg, hogy egy bő fél órás bolyongás után sikerült nagy nehezen kikeverednünk a Harvard egyetemre. A kocsi leparkolása után elindultunk bejárni a campust. A campus külső részén modernebb épületek emelkednek, azonban a belső rész hóval borított hangulatos téglaépületeinek hangulata nagyon megfogott minket, kár, hogy diák nélkül nem tudtunk bemenni sehova se. A már ránk köszöntő sötétedésben felkerestük az alapító John Harvard szobrát, amiről az az anekdota járja, hogy a lábfejének megsimogatása, szerencsét hoz majd a vizsgáknál. Miután jártunk egy kört a campuson, beültünk a campust körülölelő kisváros egyik nagyon hangulatos vendéglőjébe, amely szinte dugásig volt helyi diákokkal. Szerencsére a kaják árai diák pénztárcához voltak igazítva, így ezúttal nem kellett rendelés nélkül lelécelnünk. Miután befalatoztunk visszaindultunk vissza a kocsihoz, és búcsút vettünk a Harvardtól, ahol szégyenszemre nincs építőmérnök oktatás. Ugyan a hazafelé úton is sikerült párszor rossz irányba fordulni (egyszer nagyon is), de végül épségben hazaértünk.      

Vasárnap este Michaellel és Azizzal pedig moziba mentünk, ahol az Expendables 2 című örökbecsűt tekintettük meg. Szerencsére nem kellett messzire mennünk, ugyanis a UNH mozi termében tekintettük meg a filmet, ahol rajtunk kívül még egy ember tartózkodott. Szerencsére a nézőszám nem állt egyenes arányosságban a film tetszési mutatójával, így az első részhez hasonlóan ez is nagyon élvezetes volt. Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger beszélgetése pedig magasan vitte nálam a pálmát, a film megannyi poénja közül. Az egyetem mozijában 2 dollárba kerül egy jegy, ami kb fele annyi, mint amennyi otthon, igaz itt kb két hónapos csúszással mennek a filmek, és csak hétvégente van vetítés, és akkor is csak két film közül lehet választani. De két dollárért talán még Rumit is el lehetne rángatni moziba.

Visszatérve kicsit a sztereotípiákhoz. Ugye a legerősebb előítélet az amerikaiakkal szemben, hogy „they are fat and stupid” azaz, hogy buták és dagadtak. Ez a bejegyzés ezt lenne hivatott megcáfolni. De nem tudja. Itt a diákok között kb. annyi kövér ember van, mint otthon. Hogy ez nem a táplálkozásuk miatt van az fix, sokkal inkább a számtalan ingyen sportolási lehetőségnek. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az amerikai srácok többsége hústorony kinézetű és a 185 centis magasságommal S-es pólót kellett vennem a boltban. Viszont ha kilépünk az egyetemről, akkor már sokkal több kövér embert látni, természetesen nem mindenki az, de arányaiban sokkal többen vannak, mint otthon. Az okosság kérdését már nehezebb megítélni, főleg, hogy nagyobbrészt csak egyetemistákat látok, akik ugyebár a jövő értelmisége. Az biztos, hogy amit tanulnak abban nagyon jók és okosak, de már nem egyszer hallottam tanújelét, annak hogy a világ dolgaiban vagy általános műveltségben bizony annyira nincsenek otthon. Az természetesen oké, hogy Magyarországot nem tudják hol van, de vannak akik úgy egész Európával gondba vannak. Volt aki szerint Magyarországon angolul beszélnek, mintha egész Európában csak angolul beszélnének. Volt aki Közép-Európát Franciaországgal azonosította, és szinte kivétel nélkül  mindenki elhiszi, hogy a magyarok közép-európaiul beszélnek. De, hogy ne csak Magyarországról essen szó, volt aki az NDK létezéséről se hallott még, a földrajz vetélkedőn rajtam kívül senki nem ismerte fel a CN Towert. De például Neil Armstrong temetésekor is volt, aki nem tudta, miért vannak félárbocra eresztve a zászlók. Szóval a konklúzió, hogy a közhelyek többségéhez hasonlóan a kövér és buta amerikaiak képzettársítás is elég elcsépelt, de van benne igazság.

Időközben a következő, hollandiai félévem ügyintézése is esedékessé vált, olyannyira, hogy a szállásom már le is van foglalva. Ha netán tavasszal valaki úgy döntene, hogy meglátogat panaszt emel a blog ellen, akkor az Delft, Roland Holstlaan 652 room 119 címre küldje a szitkozódó leveleket. Tehát ugyanúgy 119-es szobában leszek, mint itt Amerikában. A végén még valami szerencseszámom lesz, végülis inkább ez, mint mondjuk a 237-es.

Egy modernebb épület a campuson

Cambridge

Csoportkép Harvard szobránál

A hangulatos campus